BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akcióban a kartellcsoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár a kartellezők mindent megtesznek azért, hogy megnehezítsék a Gazdasági Versenyhivatal dolgát, az ebben az évben szinte sorozatban indította az eljárásokat a gyanúja szerint jogsértően szövetkező vállalkozásokkal szemben.

Köztük van a vasúti árufuvarozással kapcsolatos ügy és a taxisok feltételezett közbeszerzéses visszaélése is. Legutóbb a malmok "fogadhatták" a versenyhatóság rajtaütésszerűen megjelenő képviselőit, mert az adatok arra utaltak, hogy felosztották egymás között a lisztpiacot. Az eljárás valamennyi hazai malomipari vállalkozást érinti.

Előfordul, hogy kartellcsoport gyanúja alaposnak tűnik, azt mégsem támasztja alá a hivatali vizsgálat. Így például a közelmúltban bizonyíték híján megszüntették a brókercégek és a borászok ellen indított eljárásokat. Az esetek döntő többségében azonban - a versenytanácsi határozatok és a bírósági ítéletek igazolják - a kartellcsoport nem alaptalanul lép fel.

A hétmilliárd forintos bírságú autópályakartell-ügy legfelsőbb bírósági felülvizsgálati tárgyalása a nyár végére, őszre várható.

További részletek a keddi Világgazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.