BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Debrecen: gyógyszerközpont

Nem a tegnap bejelentett Richter-beruházás az első nagy gyógyszeripari projekt Debrecenben: a közelmúltban más ágazati szereplő is jelezte, hogy gyártóegységet épít, és bővíti már meglévő kapacitásait a városban. A nagy értékű beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően Debrecen a régió egyik legfontosabb gyógyszeripari központjává válhat.

A Richteréhez hasonló értékű – összesen 100 millió dolláros – projektet valósít meg a közeljövőben a megyeszékhelyen például a generikus gyógyszerek vezető gyártójának számító izraeli Teva magyar leányvállalata is. Rózsa András, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vállalat egy teljesen új gyáregységet húz fel Debrecenben, amellyel duplájára növeli az ottani üzem kapacitását. A beruházásnak köszönhetően a cég debreceni gyára lesz a legnagyobb pirulagyártó egész Európában.

A cégnél korábban lapunknak jelezték, hogy a kelet-magyarországi egység bővülése eredményeként a cég forgalma mintegy 150-200 milliárd forinttal ugorhat meg néhány éven belül. Mivel a hazai gyógyszerpiac nem képes számottevően több patikaszer felvételére, ezért ez a növekmény lényegében teljes egészében a magyar Teva csoport kivitelét növeli majd, vagyis az új egységben nagyrészt exportra fognak termelni.

Bár kutatás-fejlesztési és termelési érdekeltsége nincs Magyarországon, debreceni központtal működik a világ ötödik legnagyobb generikus gyártójának számító Actavis magyarországi leányvállalata is. Az izlandi csoport még 2005-ben vásárolta meg a forgalmát igen dinamikusan növelő debreceni Kéri Pharmát, amely az idén év elején változtatta meg a nevét Actavis Hungary Kft.-re. Az átkereszteléssel párhuzamosan a társaság egy ösztöndíjat is alapított a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyógyszerész-tudományi Kara számára. A vállalatnál most lapunknak elmondták: bár 2-3 éven belül nem tervezik sem k+f, sem gyártókapacitás kiépítését, hosszabb távon nem tartanak kizártnak egy ilyen jellegű beruházást.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Richter-bejelentés kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: a város vezetése tudatosan törekszik arra, hogy magas hozzáadott értéket képviselő beruházásokat csábítson Debrecenbe. Hozzátette: a jelenlegi magyar adórendszer ugyanakkor ezt nem támogatja, hiszen gyakran előfordul, hogy az ilyen termékeket előállító cégek adózási feltételei kedvezőtlenebbek, mint a kisebb hozzáadott értéket termető társaságoké, s a törvény szerint még az önkormányzatoknak sincs lehetőségük ezek kompenzálására kedvezményes helyi adókkal. Éppen ezért a polgármester jelezte: kezdeményezni fogja, hogy az őszi adótörvény-módosításba bekerüljön ennek a lehetősége, s amennyiben erre nem kerül sor, az Alkotmánybírósághoz fordul.

Debrecen egyébként már most is próbálkozik kedvezmények nyújtásával, emiatt a közelmúltban többször támadták is a város vezetését. Kósa Lajos elmondta: a Richter-beruházást is igyekeztek támogatni: amellett, hogy a gyógyszeripari cég kedvezményes áron kap telket a debreceni ipari parkban (amit egyébként bárki más is megkaphat, aki ide települ), bizonyos költségeket – amelyeket egyébként a törvény szerint nem kellene – adóalap-csökkentő tételnek ismernek el a helyi adók esetében.

Ugyanakkor abban, hogy a Richter Debrecent választotta, nem csak a kedvezmények játszottak komoly szerepet. A vállalat helyszínválasztásánál alapvető szempont volt a megfelelő elhelyezkedés, az infrastruktúra, a könnyű megközelíthetőség és természetesen a képzett munkaerő is. Kósa Lajos méltatta a debreceni oktatást, s jelezte: a korábbi egyetemi beruházások nélkül feltehetőleg a Richter mostani projektje sem valósulhatott volna meg Debrecenben. JZ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.