Cégvilág

"A kövérség olyan veszélyes, mint a terrorizmus" – aggódnak a brit orvosok

A Durhami Egyetem kormányzati tanácsadóként is dolgozó szakembere szerint az elhízás az egészségbiztosítási rendszert fenyegeti. Ha ugyanis a jelenlegi trend folytatódik, 2025-re duplájára emelkedik a II. típusú cukorbetegek száma Nagy Britanniában.

David Hunter szerint a brit kormányok a hetvenes évek óta alig-alig érintették az elhízás problémáját, ezért most drasztikus lépések meghozatalára van szükség. A Durhami Egyetem szakembere szigorú intézkedéseket vezetne be annak érdekében, hogy az élelmiszergyártók csökkentsék a felhasznált só-, zsír- és cukormennyiséget – tudósít a BBC.
 
A professzor szerint az elhízás jelentette veszély legalább olyan súlyos, mint a terrorizmus fenyegetése. Hunter kormányzattal szembeni kritikájában hangsúlyozta: a személyi igazolvány és a negyvenkét napos előzetes letartóztatás bevezetésével nem habozott a kabinet, legalább ilyen határozottnak kellene lennie az egészségügyi fenyegetéssel szemben is.

Az orvos úgy véli: az élelmiszeriparban jelenleg érvényes szabályok jó része önkéntes együttműködésen alapul, ez pedig nem elég hatékony. A "The Health Debate" című könyv szerzőjeként is ismert Hunter szerint ideje lenne változtatni az egészségbiztosítási rendszeren (NHS) is, amely összeomolhat a rossz táplálkozás miatt tömegesen kialakuló II. típusú diabétesz kezelése. A kormányzat ugyanakkor cáfolta a szakértő állításait, mind a Food Standards Agency, mind az Egészségügyi Minisztérium úgy véli: a jelenlegi, önkéntes alapon működő szabályozás hatékony, az NHS pedig sikereket ér el egészségvédő, prevenciós kampányaival.

fenyeget kövér egészség prevenció elhízott terror
Kapcsolódó cikkek