Cégvilág

Mit kell tenni az előrelátó "navi" tulajdonosoknak?

A nyár slágercikke a navigáció, a netbook és persze a fényképezőgép, és szinte minden kategórián belül nő a kereslet a nagyobb tudású modellek iránt. Az Electro World szakértői az idei nyár trendjeit ismertetik a műszaki cikkek piacán.

Navigáció TMC-vel

A bosszankodásmentes utazás ma már szinte nélkülözhetetlen kellékei a különböző navigációs eszközök. A GPS berendezések megjelenésekor többnyire az olcsó beszerzés volt a cél, mára ez megváltozott. Sokan keresnek nagyobb tudású készülékeket olyan tulajdonságokkal, mint a teljes és frissíthető Európa térkép, vagy a telefon kihangosítást lehetővé tevő bluetooth kapcsolat.


A forgalomfigyelési rendszerből (TMC) kapott információk – torlódások, útlezárások – augusztus elejétől Magyarországon is elérhetők. A közlekedési dugókat közelről ismerő vásárlók már egy ideje olyan készüléket vásárolnak, amely képes ezeket az információkat fogadni, és az útvonaltervezésbe beépíteni. De az előrelátó navi tulajdonosoknak is lesz tennivalójuk, ha a TMC előnyeit élvezni akarják.


„A korábban vásárolt, TMC-funkcióval rendelkező készülékek alapszoftverét és a térképet is frissíteni kell az internetről letölthető programok segítségével ahhoz, hogy ez a szolgáltatás elérhető legyen.

Netbook a nyár slágere
 
Az informatika meghódította a strandokat is. Egyre többen a nyaralás alatt sem akarnak megválni a számítógéptől. Ezzel is magyarázható az ún. netbookok, vagyis a kis képernyős, elsősorban internetezésre és alapvető dokumentumok készítésére alkalmas számítógépek iránti növekvő kereslet. Mivel ezek a termékek többnyire nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, így kevésbé sérülékenyek, jobban ellenállnak az utazás közben esetleg előforduló rongálódásoknak. A nyaralás alatt különösen fontos, hogy akkumulátoruk jóval tovább bírja, mint a hagyományos notebookoké. Ugyancsak megfigyelhető az eladások kisebb mértékű növekedése a hordozható játékkonzoloknál, melyek sokak számára a nyaralás ideje alatt is a kikapcsolódás egyik kedvelt formáját jelentik.

Árcsökkenés után felgyorsult a félprofi fényképezőgépek eladása

Tipikus nyári termék a fényképezőgép. Az árcsökkenés ennél a termékcsoportnál is a nagyobb tudású termékek irányába mozdította el a keresletet, ma már egyre többen választják a nagy optikai zoommal rendelkező gépeket.

A digitális tükörreflexes gépek terén igazán jelentős árcsökkenés ment végbe az elmúlt nyár óta, akár a tavalyi ár feléért is megvásárolható egy-egy típus.

A „profi” fotózás elengedhetetlennek tartott eszközét így egyre többen vásárolták meg a nyári szezonban az Electro World áruházakban.

Felfutás előtt a hordozható DVD-k

A gyerekekkel hosszú útra indulók közül már tavaly is sokan keresték a hordozható DVD-t, amelynek képernyőit az első ülések háttámláira lehet rögzíteni. A fogyási mutatók alapján az ilyen berendezések még nem olyan népszerűek, mint az áruház anyavállalatának nyugat-európai áruházaiban, azonban a hazai vásárlók körében is egyre ismertebb lesz ez a termék. Mind többen keresik azokat a típusokat, amelyek a DVD filmek lejátszása mellett például tévéadás vételére is alkalmasak.

DVD TMC CD hordozható navi lejátszó navigáció
Kapcsolódó cikkek