BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2010-ig Oláh László a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület szeptember 4-ei elnökválasztó közgyűlése egyhangúan megszavazta Oláh László (Mezzanine Management) következő, 2009-2010-re szóló pályázatát.

Oláh László 2007-óta tölti be a szervezet elnöki tisztségét, aki következő elnöki ciklusában a hagyományok továbbvitelén túl a folyamatosan változó környezet, a szakma és az Egyesületi tagok igényeit feltérképezve kiemelten a Magyarországra beáramló tőke mértékének az elősegítését, illetve a vállalatok számára a kockázati és magántőke finanszírozás népszerűsítését helyezi előtérbe.

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület rövidtávú célja az Év Vállalata Díj pályázati kiírásának kiszélesítése, illetve az Egyesület gondozásában kiadásra kerülő „Tőkebevonási Kalauz” révén mind szélesebb körben megismertetni a vállalatok vezetőivel a kockázati és magántőke iparág adta lehetőségeket.

Az egyesület célja, hogy mindezzel elismerje azokat a vállalatokat, amelyek leginkább megtestesítik a gazdaság mozgatórugóját képező vállalkozói szellemet, az újításra, alkotásra és fejlődésre való törekvést, illetve kockázati és magántőke befektetések potenciális célvállalatai lehetnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.