Vettel azt követően, hogy tegnap megszerezte a pole pozíciót, ma végig az élen autózva nyerte meg a versenyt. A második Heikki Kovalainen majd 14 másodperccel a 21 esztendő német után ért be a célba. A dobogó legalsó fokára a lengyel Robert Kubica állhatott fel, aki 8 helyet javított rajtpozícióján, így lett harmadik.

A verseny elején szakadt az eső, a 10. kör környékén azonban elállt, s ezt követően már nem is eredt el újra. Az összetett pontversenyben vezető Lewis Hamilton – akit végül a hetedik helyen intettek le – a futam elején áthámozta magát a fél mezőnyön, a száradó pálya miatt azonban a tervezettnél eggyel többször kellett kiállnia a boxba, így végül nem érhetett oda a dobogós helyek közelébe.