BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fúzióba menekül a SkyEurope

Pénzt egyelőre nem, szövetségest viszont sikerült találnia a szlovákiai bejegyzésű SkyEurope diszkont-légitársaságnak. Tegnap kiderült, hogy egy olasz partnerrel (myair.com) akarja túlélni az igen kemény téli hónapokat, majd pedig lendületesen fejlődni szeretne. A két társaság azt reméli, hogy az egyeztetett üzemeltetésben lévő előnyök kihasználása révén a negyedik helyet szerezhetik meg maguknak Európában a fapados légitársaságok között.

A SkyEurope pénzügyi igazgatójának elmondása szerint az együttműködés egyelőre a jegyeladásra, a kapacitáskihasználásra és az üzemanyag-beszerzésre terjed ki, de később szó lehet stratégiai együttműködésről, sőt, kölcsönös tulajdonrész-vásárlásról is. Ez utóbbit Olaszországban szinte már eldöntött tényként kezelik: a myair.com tegnapi közlése szerint a SkyEurope és az olasz partner holdingtársasága, a Flyholding már megbízást is adott pénzügyi tanácsadóinak arra, hogy dolgozzák ki, az együttműködést hogyan lehetne tőketársítással erősíteni, feltéve, hogy a részvényesek és a hatóságok jóváhagyják.

A myair.com 154 gépből álló flottájával a földközi-tengeri térség kilenc országában, illetve Kelet-Közép-Európában üzemeltet járatokat. Tavaly 1,424 millió utast szállított, bevétele 169,9 millió euró volt. A SkyEurope-nak 15 Boeing gépe van, az elmúlt egy év alatt 3,7 millió utast szállított 19 országban lévő célállomásokra.

Egyelőre sok a kérdőjel, a legnagyobb az, hogy a SkyEurope képes lesz-e pótlólagos tőkét szerezni, hiszen nemhogy nem fejlődött az elmúlt hónapokban, de folyamatosan pénzügyi gondokkal küzdött, így versenytársaival ellentétben a pénzforrásokat nem a fejlesztésekre, hanem az üzemeltetésre kellett fordítania. A társaságnál november 10-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ahol az egyre növekvő, jelenleg már a saját tőke felét elérő veszteségről tájékoztatják a részvényeseket. A SkyEurope éppen egy éve vonult ki Budapestről, ahol sokáig a második-harmadik helyen állt a piaci részesedést tekintve, ám fokozatosan visszaszorult. MN

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.