Cégvilág

"Ki kaparintja meg a holttestet?" Ádáz harc a temetkezésben

Legyen koncessziós tevékenység a temetkezés - ezt javasolja néhány szolgáltató, azt látva, hogy piacukat ádáz konkurenciaharc, drasztikus drágulás és a megrendelők gyakori átverése jellemzi - írja a HVG.

Külföldi elhunyt átadása más vállalkozónak - 200 ezer forint. Belföldi "halott kiadása más vállalkozónak" ennél sokkal kevesebbe kerül, mindössze 12 ezer forint. A temetkezési vállalkozók közt ádáz harc folyik, amelynek része az a viszolygást keltő küzdelem is, hogy ki kaparintsa meg a holttestet. A szolgáltatók ugyanis a haláleset után rögvest lecsapnak az idő- és információhiányban szenvedő hozzátartozókra. "A vásárló kiszolgáltatott, befolyásolható állapotban van, ilyenkor nagyon könnyű megvezetni" - jellemezte a helyzetet a HVG-nek Kardos László, a vizsgáló főtanácsosa.

Érkezett már olyan jelzés is hozzájuk - tette hozzá -, hogy az elhunyt hozzátartozóját a lakásán kereste fel a temetkezési szolgáltató, aki egyúttal azt a szerepet is magára vállalta, hogy a szomorú hírt a kórháztól kikézbesítse. A temetkezésben üzletet látó cégeknek a népességfogyás és a várható élettartam növekedése miatt egyre kisebb piacon kell megverekedniük egymással.

Az 1980-1990-es évek évi mintegy 145 ezres halálozási mutatója az utóbbi években 130 ezerre esett vissza. A temetkezési szolgáltatók száma mintegy ötszázra tehető, de sok olyan törpecég is próbálkozik, amelyiknek csak évi néhány tucat temetés jut. A működés jogszabályi feltételei viszont fölöttébb szigorúak: a vállalkozásoknak legalább négy embert, hűtőt, halottszállító autót, telephelyet kell fenntartaniuk, ezeket a költségeket pedig kevés esetszámból lehetetlen kitermelni. Egy középkategóriás, ma 300 ezer forintba kerülő koporsós temetés 30-40 százalékkal is olcsóbb lehetne, mint manapság - véli Farkas László -, ha a temetési szolgáltatást koncesszióba adnák. "

A szakma koncessziós megregulázására vonatkozó ötlet támogatásától a jelenlegi piaci modell torz működését látva a GVH sem zárkózna el. "Érdemes lenne megnézni, hogy egy tesztelésre kijelölt régióban valóban az árak csökkenéséhez vezet-e a verseny és az árak korlátok közé szorítása, a piacon folyó versenynek a piacért folyó versennyel való felváltása" - mondta a HVG-nek Torjákné Amberger Teréz, a GVH irodavezetője, aki szerint első lépésként már az is segíthetne, ha az eddigi szigoron lazítva a kórházakban kifüggesztenék a szolgáltatók névsora mellett azok árjegyzékét is.

temetés temetkezési vállalat halott üzlet
Kapcsolódó cikkek