Lezárult a parkolási cég elleni nyomozás - vesztes a Blikk
A feljelentést megelőzően több médiumban jelentek meg valótlan állítások a BÖP Kft.-vel kapcsolatosan. Ezek közé tartozik a Blikk című napilap július 1-én és 2-án közölt két cikke is, amelyben a cég egy korábbi dolgozója úgy nyilatkozott, hogy vezetői utasításra a pótdíjazás során készült fényképfelvételeken kétszáz esetben meg kellett hamisítania a dátumot. Állítása szerint a parkolási cég így több ízben is hamisított felvételek alapján hajtott be pótdíjakat.
A rendőrségi nyomozás során azonban fény derült az igazságra, miszerint a cégnél használt számítógépes rendszer nem teszi lehetővé a csalásokat. A rendőrség megállapította, hogy az ellenőrök által használt kézi számítógépekről a cég központi szerverére feltöltött fényképeket csak megtekinteni lehet, de átírni és manipulálni nem.
Egy, a cégtől korábban elbocsátott operátor egyébként 2008. szeptember 15-én a Magyar Televízió m1 csatornáján a TV ügyvédje című műsorban fentieket megerősítette és maga is elmondta, hogy nem hamisított fényképfelvételeket, mivel azt a rendszer nem teszi lehetővé.
A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy semmilyen olyan adat vagy információ nem jutott a hatóság tudomására, miszerint a kft.-nél a feldolgozás során számítógépre vitt fényképeken szereplő téves dátumokat az ügyvezető igazgató, vagy egyéb vezető utasítására korrigálták volna, majd azokat behajtás végett a bíróság részére megküldték volna.
A rendőrség a beszerzett bizonyítékok alapján tényállási elem hiányában a magánokirat-hamisítást nem, de a Blikk valótlan állításai miatt a rágalmazás bűncselekmény tényét megállapította. Ezért az iratok egy példányát a szükséges eljárás lefolytatásához a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak megküldte.


