Tanácsok a TEÁOR váltáshoz - Csak semmi kapkodás!
Erről az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatta a Világgazdaságot. A közeljövőben a kormány, onnan pedig a parlament elé kerül a tervezet. Így fellélegezhetnek a cégek, a jogi képviselők és a cégbíróságok, amelyek okkal aggódnak, hogy majd ismét kapkodhatnak az átsorolás miatt.
Emlékezetes: a nyáron fejre állást okozott a szakmakódokkal kapcsolatos változtatási kötelezettség. Az egyéni vállalkozók és a cégek az utolsó pillanatban, június végén rohamozták meg az okmányirodákat és a cégbíróságokat, amelyek elmerültek az ügydömpingben, jóllehet csak az érintettek kis hányada tett határidőre eleget kötelezettségének.
A többiek december végéig haladékot, utóbb felmentést kaptak, hiszen a szeptemberben elkészült tervezet arról szólt: eltűnnek a szakmakódok a cégjegyzékből, és igyekeznek, hogy a szabályozás november elsején hatályba léphessen. Ám már bizonyos a csúszás.
Ügyvédek figyelmeztetnek: a hercehurca aligha erősíti a jogbiztonságot. S azt tanácsolják a cégeknek, várjanak türelemmel, kizárólag az átkódolás miatt ne lépjenek, mert előbb-utóbb meglesz a törvény.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható


