A döntés nyomán majd'' egy évtizedes kapcsolat ér véget a General Motors és Tiger Woods között – tudósít a Sport Business. A Guardian információi szerint a GM évente mintegy 10 millió dolláros támogatást adott a világ legeredményesebb golf bajnokának.
A Woods-General Motors együttműködés volt az egyik leglátványosabb sportfinanszírozási akció, amelynek részeként Woods golf felszerelését egy Buick szállította egy reklámfilmben. Emellett Woods rendszeresen szerepelt a GM kisebb modelljeinek reklámozásában is – ezt sokan kétkedéssel fogadták, mivel ő maga egy Porschét vezet.
Ironikus módon a Buick eladásai minden eddiginél jobban: 58 százalékkal csökkentek az elmúlt kilenc évben, amelynek során a márkát összekapcsolták Tiger Woods nevével. "Nagyon örülök, hogy részt vehettem a vállalat termékfejlesztésének és hogy több egyedi és fontos akcióban vehettem részt. Jól szórakoztunk együtt és tartani fogjuk a kapcsolatot" – olvasható Tiger Woods közleményében.