BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztési adókedvezmények

Némileg módosultak a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályok az utóbbi napokban. Egy november 18-i kormányrendelet szerint ugyanis a kedvezmény megítélésének immár nem lesz akadálya, ha az adóhatóság a pályázó cég ellen végrehajtást indított, amennyiben az eljárás sikeresen lezárult.

A módosított jogszabály szerint a kedvezmény akkor vehető igénybe, ha a kérelem – bejelentés – benyújtásának napjától a kötelező üzemeltetési időszakban vagy a kedvezmény igénybevételének utolsó adóévéig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, az önkormányzati adóhatóság vagy a vámhatóság nem indított végrehajtást adótartozás miatt, vagy ha mégis, akkor azt sikeresen foganatosította is. Fontos megjegyezni: nem jár a kedvezmény megvonásával a késedelmi pótlék miatt fennálló tartozás, és nem kizáró tényező az adótartozás abban az esetben sem, ha a hivatal az eljárás keretében fizetési könnyítést engedélyezett, az adózó pedig betartotta az ennek fejében megállapított feltételeket.

A módosítás részét képezi ugyanakkor bizonyos fokú szigorítás is. A szabályozásba ugyanis belekerült az a kitétel, miszerint az adókedvezmény igénylésekor az elszámolható költség jelenértékét is meg kell határozni. A számításokkal kapcsolatos útmutató egy másik kormányrendeletben található meg, mégpedig az állami támogatásokkal kapcsolatos eljárási szabályokat módosító 85/2004. (IV. 19.) számúban. A módszer lényege, hogy az elszámolható költség jelenértékének kiszámításánál a kérelem vagy a bejelentés benyújtásakor érvényes diszkontkamatlábat kell figyelembe venni.

Ez utóbbi kormányrendelet annyiból is hatással lehet a fejlesztési adókedvezmény érvényesítésére, hogy a szabályozás szerint a nehéz helyzetben lévő társaság nem jogosult a könnyítésre. A 2004-es rendelet melléklete szerint pedig a korlátolt felelősséggel működő cégek akkor minősülnek nehéz helyzetűnek, ha jegyzett tőkéjüknek több mint a fele már nincs meg, és a tőke negyede az előző tizenkét hónap során veszett el. Ezek a szabályok az irányadók a legalább egy korlátlan felelősségű taggal működő cégek – többek között a betéti társaságok – esetében is.

Fontos megjegyezni: a rendelet módosítása nem érinti azokat a szabályokat, amelyek a kedvezmény segítségével létrejött beruházás üzemeltetési idejére vagy az új munkahelyek számára vonatkoznak (lásd felsorolásunkat). Viszonylag új változás ugyanakkor az, amely szerint adókedvezményben részesülhet az a vállalkozás, amely legalább százmillió forint értékű beruházásához a szükséges források legalább felét nyilvános részvénykibocsátás keretében lebonyolított tőkeemeléssel vonja be, a kibocsátott papírokat pedig a szabályozott piacra bevezeti. Ezt követően három éven át nyílik lehetőség a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére. Ezekre az adózókra a kedvezmény általános feltételei közül nem vonatkozik a foglalkoztatottak létszámának vagy a bérköltségnek a növeléséről szóló kitétel sem. A kedvezmény ilyen irányú igénybevételéhez szükség volt az EU jóváhagyására is, amely néhány hónapja érkezett meg, így ez a lehetőség szeptember 1-je óta elérhető.

Az év eleje óta él az a módosítás is, amely szerint az alapkutatást, a kísérleti fejlesztést és a kutatás-fejlesztést szolgáló, jelenértéken legalább százmillió forint értékű beruházások esetén már nem feltétel, hogy a beruházás a Magyar Tudományos Akadémia vagy központi költségvetési szerv kezelésében lévő területen valósuljon meg. KR

Fejlesztési adókedvezmény – feltételek

Legalább 3 milliárd forint értékű beruházás és minimum 150 új munkahely vagy a minimálbér 600-szorosát elérő bérköltségnövekmény

Kedvezményezett településeken legalább 1 milliárd forint értékű beruházás és minimum 75 új munkahely vagy a minimálbér 300-szorosát elérő bérköltségnövekmény

Legalább 100 millió forintos beruházás környezetvédelmi- kutatási, film- és videogyártási célokat szolgáló, munkahely-teremtést megvalósító beruházás esetén

Kedvezményezett településeken legalább 1 milliárd forint értékű beruházás és minimum 75 új munkahely vagy a minimálbér 300-szorosát elérő bérköltségnövekmény

Legalább 100 millió forintos beruházás környezetvédelmi- kutatási, film- és videogyártási célokat szolgáló, munkahely-teremtést megvalósító beruházás esetén-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.