BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fékező európai plázaépítők

A kevesebb most tényleg több volt a Cannes-ban a múlt héten tartott MAPIC-on, a kiskereskedelmi ingatlanok legnagyobb európai fórumán. Nem voltak szuperlátványos standok, mint korábban, ám az ott lévő cégek sok érdeklődőre számíthattak. Zajlottak persze tárgyalások is, de az általános kép inkább azt mutatta, mivel a fejlesztők többsége rálépett a fékre, az érdeklődésekből jóval kevesebb üzlet született, mint normál körülmények között. A Plaza Centers az utolsó napon jelentette be, hogy 32 beruházásából 26-ot felfüggeszt, amíg nem szerez külső finanszírozási forrást. A 32 projektből hét Romániában, hat-hat Lengyelországban és Indiában, négy Csehországban, három-három Magyarországon és Szerbiában, egy-egy Bulgáriában, Lettországban és Görögországban van. Ran Shtarkman elnök-vezérigazgató kijelentette: „Rajta tartjuk a szemünket a fejleményeken, és nagyon óvatosak vagyunk, megvárjuk, amíg normalizálódik a helyzet. Arról semmi esetre nincs szó, hogy kényszereladáson kellene gondolkodnunk.”

A háttérben persze ott van az egyre mélyülő válság, amely igazán csak jövőre és 2010-ben érezteti hatását. „Akinek sikerült a válság előtt elkezdenie a projektjét, és megoldott a finanszírozása, az feltehetően be is fejezi” – sommázta a helyzetet Tatár Tibor, a budapesti Corvin Atrium és Etele Center, valamint a nagybányai Gold Plaza központokkal piacon lévő Futureal csoport igazgatója. Szerinte a nagy kereskedelmi láncok most két kézzel kapnak a stabil projektek után, s az is jellemző, hogy még alaposabban megnézik, melyik fejlesztővel kötnek üzletet.

Romániáról szólva kiemelte, egy mesterségesen felértékelődött piac hullámzásáról van szó. Több nagy versenytárs is komoly bajba került ott, és várható, hogy a nagyvárosokban két-három bevásárlóközpontnál több egyszerűen nem lesz életképes. Más cégek vezetői lapunknak azt mondták, inkább az ingatlanformátumok versenyére lehet számítani: több lesz a strip mall, az outlet center, és a diszkontláncok is előretörhetnek, mivel a csökkenő vásárlóerő ezeknek kedvez.

Európában eközben soha nem tapasztalt mértékű bevásárlóközpont-fejlesztés zajlik. Az idén mintegy 15,2 millió négyzetméter új területet adnak át, így az összes bruttó bérbe adható bevásárlóközpont-terület 126,2 millió négyzetméterre emelkedik az év végéig – olvasható a Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlan-tanácsadó által készített Európai Bevásárlóközpontok 2008 című kutatásban.

Mi a helyzet nálunk? Az idén adták át az egri Agria Parkot, a nyíregyházi Korzót és a debreceni Fórumot, összesen 70 ezer négyzetméternyi területtel. Jövőre készül el a győri ETO Park és a volt budai Skála helyén az Alle, ez ugyancsak 70 ezer négyzetméternyi bővülést jelent. „A kereskedők egy része 20-30 százalékkal csökkenti áruházának méretét az új központokban, de sok nagy márka egyszerűen nem teheti meg, hogy teljesen kimaradjon egy-egy házból” – fejtette ki Pál Erika, a Jones Lang LaSalle társigazgatója.

Európában az ez évre tervezett összesen 15,2 millió négyzetméter bevásárlóközpont-területből az első fél évben már 3,9 millió négyzetmétert átadtak, ennek több mint 95 százaléka új központ volt, így a meglévő épületek bővítése csupán a fejlesztések 5 százalékát adta. Nyugat-Európában az ez év első felében átadott bevásárlócentrumok területét tekintve Spanyolország és Olaszország áll az élen. Nagy-Britanniában nyílt meg a három legnagyobb területű központ, amelyek közel 280 ezer négyzetmétert tesznek ki.

A legnagyobb fejlesztések Kelet-Európában várhatók, ezen belül Oroszország, Törökország és Ukrajna képviseli az összes fejlesztés 58 százalékát. Lengyelország, Csehország és Magyarország a potenciális 2008–09-es fejlesztések 25 százalékát adja. Az országokra lebontott fejlesztési rangsort Oroszország vezeti, ahol mintegy 10 millió négyzetméter bevásárlóközpont-terület átadása várható 2009 végéig. További fejlesztési gócpontok találhatók a térségben, ezek közé tartozik Románia és Ukrajna is. A következő két évben mindkét országban megduplázódik a meglévő bevásárlóközpont-terület. Európa legnagyobb ilyen jellegű centruma Törökországban épül, a 172 ezer négyzetméteres Forum Isztambult jövőre adják át. Ezzel ellentétben viszont Bulgáriában a szomszédos országokhoz viszonyítva jelentősen lelassultak a fejlesztések, így a bolgároknál kevesebb mint 350 ezer négyzetméter áll fejlesztés alatt. Arányaiban nézve azonban mintegy 400 százalékos növekedés várható itt is a következő 18 hónapban – írta a C&W.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.