Trump legújabb döntésébe az egész világ beleroppanhat: ha a Hormuzi-szoros védelme másra hárulna, az a teljes globális kereskedelemre hatással lehet
Az Egyesült Államok akár fel is hagyhat a Hormuzi-szoros biztonságának garantálásával, ami évtizedes rendet boríthat fel a globális kereskedelemben. Az útvonalon halad át a világ olajszállításának mintegy ötöde és a nemzetközi áruforgalom jelentős része, így már az amerikai szerepvállalás gyengülésének lehetősége is érezhetően visszavetette a forgalmat és emelte az árakat. Ha a Hormuzi-szoros kérdése tartósan bizonytalan marad, az közvetlenül hat az energiaárakra, az inflációra és az ellátási láncokra világszerte.
A Hormuzi-szoros védelme kulcskérdés
Donald Trump többször is felvetette, hogy az Egyesült Államok visszavonulhat a térségből, és más országokra hagyhatja a hajózás biztonságának fenntartását. Ez élesen szembemenne azzal a több évtizedes gyakorlattal, mely szerint az amerikai haditengerészet garantálta a tengeri kereskedelem szabadságát, és ezzel közvetve a globális gazdaság stabil működését is.
A Bloomberg írása alapján a hatás már most is látható:
a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók száma a háború előtti napi mintegy 135-ről néhányra esett vissza.
Irán elsősorban saját exportját engedi át, ami torzítja a piacot, miközben más szállítók kivonulnak a megnövekedett kockázat miatt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a globális olajkínálat jelentős része bizonytalanná vált, ami az árak emelkedésében és a piaci kilengésekben jelenik meg.
A tengeri útvonalak biztonsága nemcsak az energiapiac miatt kulcskérdés. A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete tartotta fenn azt a rendszert, amely lehetővé tette az áruk szabad áramlását a világ óceánjain. Ha ez a garancia meggyengül, az nemcsak a Hormuzi-szorosra korlátozódik: más stratégiai szűk keresztmetszetek, például a Malaka-szoros vagy a Dél-kínai-tenger is nagyobb geopolitikai kockázatnak lesznek kitéve.
Még a tűzszünet sem garancia arra, hogy minden visszaálljon a rendes kerékvágásba
A bizonytalanság az energiaszállítások mellett a biztosítási költségekben is megjelent. A háborús kockázati felárak a korábbi, hajóértékhez viszonyított 0,15 százalékról akár 10 százalékra ugrottak, ami önmagában is visszatartja a hajózási társaságokat. Emiatt
még egy esetleges tűzszünet után sem garantált, hogy a forgalom gyorsan helyreáll.
Közben Irán igyekszik intézményesíteni a helyzetet: felmerült, hogy díjat szednének az áthaladásért, egyes hajókat pedig már most is kizárnak. Ez szembemegy a nemzetközi tengeri jog alapelveivel, melyek szerint az ilyen átjárók szabadon használhatók. A gyakorlatban azonban az érvényesítéséhez katonai erő és politikai akarat is szükséges.
Az Egyesült Államok kivárása miatt más szereplők próbálnak lépni:
- az Egyesült Arab Emírségek az ENSZ felhatalmazását sürgeti a szoros megnyitására,
- míg az Egyesült Királyság több mint 40 ország részvételével egyeztetett lehetséges válaszlépésekről.
Ezek azonban egyelőre nem nyújtanak azonnali megoldást. A gazdasági következmények már most jelentősek: Irak exportja márciusban mintegy 80 százalékkal esett vissza, Szaúd-Arábia pedig alternatív útvonalakon próbálja kivinni az olajat, de így is jelentős kieséssel számol. Az így kialakuló kínálati sokk az egyik legnagyobb a modern olajpiac történetében.
A kérdés nemcsak az, hogy mikor ér véget a konfliktus, hanem az is, hogy ki és milyen feltételekkel garantálja a tengeri kereskedelem szabadságát a jövőben. Ha az Egyesült Államok szerepe tartósan csökken, az új erőviszonyokat hozhat a világgazdaságban és a geopolitikában egyaránt.
Döntöttek az olajtermelő országok: egyelőre nem várható jelentős változás
Az OPEC+ napi 206 ezer hordóval emelné a kitermelési kvótákat májustól, de a többlet a jelenlegi helyzetben nem jut el a piacra, mert a Hormuzi-szoros körüli háborús zavarok visszafogják az exportot. Az olajtermelő országok döntése így inkább jelzés a piacnak, miközben a kínálatból már most napi 12-15 millió hordó esik ki, ami tartósan magas olajárakat vetít előre.
Az OPEC+ vasárnapi egyeztetésén a tagok elvi megállapodásra jutottak a kvóták emeléséről, ugyanakkor a legfontosabb termelők – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait és Irak – jelenleg nem képesek növelni a kitermelést. A kínálati oldal más szereplői sem tudják ellensúlyozni a kiesést:
Oroszország termelését továbbra is szankciók és a háborús károk korlátozzák,
így a kartellben gyakorlatilag nincs olyan szereplő, amely rövid távon érdemben növelni tudná a kitermelést.
Öböl menti források szerint még a harcok azonnali leállása esetén is hónapokba telne a termelési kapacitások helyreállítása. A piaci szereplők számára nem az a kérdés, hogy technikailag átjárható-e a Hormuzi-szoros, hanem az, hogy vállalható-e a kockázat, ami önmagában is visszafogja a forgalmat.
