Harcban a hazai akvaparkok
Pénteken nyitja meg kapuit az InterEstate Zrt. által fejlesztett, Káposztásmegyeren épült Aquaworld, amelyet már az építkezés megkezdése előtt Közép-Európa legnagyobb fürdőkomplexumának kiáltottak ki. A Budapest környéki akvaparkok nem tartanak a patinás versenytárstól, a gazdasági körülmények azonban átrendezhetik a keresleti viszonyokat, s több fürdőt átalakításra, fejlesztésre ösztönözhetnek.
Az első hónapokban hétköznapokon átlagosan ezer fővel, a hétvégén és ünnepnapokon ennek háromszorosával is számolnak a főváros északi határán épült Aquaworldben – válaszolt lapunk kérdésére Henyecz Krisztina, a létesítmény szóvivője. A 17 milliárd forintos beruházással épült komplexum az említett forgalom mellett hozzávetőleg 15 éven belül térül meg. Számos kritika érte az objektum jegyárait, ám Henyecz Krisztina szerint annak ellenére, hogy szolgáltatások színvonala lényegesen meghaladja a magyarországi fürdőkét, az árak a hazai szintnél nem magasabbak. Hétköznap egy felnőttbelépőjegy két és fél órára 2900 forintba kerül. Azt azonban hozzátette: a péntektől érvényes árak nyitóárak, s az energiaköltség növekedésének hatására a későbbiekben emelkedhet a díj.
Másként látja az ár-érték arányt Mihalovics Barbara, az esztergomi Aquasziget szolgáltatási igazgatója. Szerinte az Aquaworld árai magasak, így azt egy átlagos család havonta több alkalommal nem tudja majd megengedni magának. Példaként említette, hogy a vidéki komplexumokban egy család egész nap már 6-7000 forinttól szórakozhat, az Aquaworldben 17 ezer forinttól tudja megtenni ugyanezt. Mindazonáltal úgy véli, az Aquaworld újdonsága, szolgáltatásai mindenképpen nagy tömeget vonzanak majd, s ezzel több vendéget el is szívhat az Aquaszigettől. A versenyhelyzetben a gyerek- és bababarát szolgáltatások fejlesztésével erősítenek.
Az Aquasziget Esztergom 2005-ben nyitott, a fürdő adatai szerint a vendégforgalom minden évben közel 25 százalékkal nő, hétvégenként eléri a 2500 főt, és a kérdőíves felmérések alapján többen rendszeresen visszatérnek. Mihalovics Barbara reméli, hogy a fürdő mellett épülő szálloda tovább növeli az Aquasziget forgalmát.
Jövőre az Aquaworld áraihoz igazított díjszabással nyit ismét a 2007-ben mintegy 100 ezer vendéget fogadó mogyoródi Aquaréna – reagált a versenytársra Bán Tamás, a csúszdapark szóvivője. A 2009-es szezonra azonban kétségekkel tekint a szakember, hiszen a gazdasági válság éppen tavasszal, tehát az Aquaréna újbóli nyitásakor érezteti leginkább a hatását a vendégek pénztárcáján. A Budapesttől mintegy 11 kilométerre, a Hungaroring mellett fekvő Aquaréna szezonális nyitva tartással működik; Bán Tamás szerint a jövő gazdasági körülményeit figyelembe véve egyre nehezebb lesz 100 nap alatt a komplexum egész éves nyereségét kitermelni. A szezonalitás csökkentése érdekében ezért további fejlesztéseket terveznek Mogyoródon: a következő években több százmillió forintos beruházással sí- és bobpálya épül a csúszdapark mellé.
Az akvaparkok, fürdők turisztikai vonzereje kétségtelen, ennek köszönhetően az elmúlt évben a fent említetteken kívül számos komplexum épült, jórészt uniós pénzből. Zalaegerszegen 2004-ben nyílt az Aquacity, s 2003-ban Debrecenben is csúszdaparkkal és élményrészleggel bővítették a gyógyfürdő szolgáltatásait. Jövő nyáron átadják a hajdúszoboszlói Aqua-Palace élményfürdőt, amely mintegy 4,5 milliárd forintos beruházással épül, s a tervek szerint Európa legnagyobb ilyen komplexuma lesz. A milliárdos beruházások mögött azonban látszik, hogy a háztartásoknak egyre csökken a szabadidős programokra elkölthető kiadása, s ez tovább élezheti a már most is heves versenyt.
Akvaparkok
Európa legnagyobb élményparkja a 67 hektáron épült, tavaly megnyílt törökországi Adaland.A belépő a felnőttek számára egész napra 20 euró, a gyermekeknek pedig kortól függően ingyenes vagy 13 euró.
A mediterrán országok Európa-szerte alapoznak a víziparkok turisztikai vonzerejére: a legtöbb nem pusztán akvapark, hanem delfinárium és óceánpark egyben.
A belépő a felnőttek számára egész napra 20 euró, a gyermekeknek pedig kortól függően ingyenes vagy 13 euró.
A mediterrán országok Európa-szerte alapoznak a víziparkok turisztikai vonzerejére: a legtöbb nem pusztán akvapark, hanem delfinárium és óceánpark egyben.-->


