BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kereskedelmi megapark

Az elmúlt évben kezdődött földmunkákkal együtt körülbelül hétmilliárd forintba kerül az Auchan maglódi kereskedelmi parkjának kialakítása, valamint a hipermarket felépítése. Az M0-s autóút mentén lévő 33 hektáros területen épülő, 12 ezer négyzetméteres eladóterű hipermarketben nyolcezer négyzetméteres üzletsort is kialakítanak, majd két éven belül hat-nyolc szakáruház is létesül a területen – tájékoztatta a Világgazdaságot Andai Béla, az Auchan csoport ingatlanfejlesztő leányvállalata, az Immochan Magyarország Kft. marketingvezetője. A következő nagyberuházás 2010-ben, Pécsett lesz, ahol a cég már megvásárolta a szükséges telket.

A társaságnak ma már tíz kereskedelmi parkja van azt követően, hogy legutóbb november 8-án nyitott hipermarketet Miskolcon, ahol az első szakáruház, a szintén az Auchan csoporthoz tartozó sportszerlánc, a Decathlon december elején kezdi meg a munkát. Mint Andai Béla elmondta, annak köszönhetően bővülhetett kétszeresére a budaörsi, az Auchan első, 1998-ban megnyitott magyarországi kereskedelmi parkjában lévő Decathlon, hogy már a kezdet kezdetén opciós szerződést kötöttek, megteremtve ezzel az áruházbővítés lehetőségét. Az Auchan a kezdetektől olyan helyeken vásárolt telkeket, amelyek környéke nagy léptékű fejlesztések előtt állt.

Nemcsak a kereskedelmi parkok, hanem a hipermarketek kasszasorával szemben lévő üzletsorok kiadása is az Immochanhoz tartozik, és a társaság igyekszik minden igényt kiszolgáló bérlői mixet létrehozni. Ezek az áruházakon belüli üzletsorok afféle városszéli városközpontok, ahol nem csupán vásárolni lehet, hiszen posta, patika, bankfiók is létesül az éttermek és a szolgáltatási szektor üzletei mellett.

Még mindig sikeres a több évtizede alkotott koncepció

Az Auchan a hetvenes években indította el a kereskedelmi park koncepciót Franciaországban, ahol több üzlet, szakáruház – bútor, sport, elektronika – létesült egymás mellett. Ezek jelenléte természetesen növeli a látogatottságot, és a cég arra törekszik, hogy a kereskedelmi parkokban közkedvelt, piacvezető szakáruházak legyenek jelen.

Az 1976-ban Franciaországban alapított Immochan közel 300 kereskedelmi központot üzemeltet a világ tíz országában. A vállalat 9000 üzleti partnerrel áll kapcsolatban, ezek számára több mint egymillió négyzetméternyi területet ad bérbe. Az Auchan kereskedelmi parkok üzletsorait évente 1,6 milliárd látogató keresi fel.

Az 1976-ban Franciaországban alapított Immochan közel 300 kereskedelmi központot üzemeltet a világ tíz országában. A vállalat 9000 üzleti partnerrel áll kapcsolatban, ezek számára több mint egymillió négyzetméternyi területet ad bérbe. Az Auchan kereskedelmi parkok üzletsorait évente 1,6 milliárd látogató keresi fel. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.