BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb hitel a cégeknek

Különösen rosszkor, tartós bizonytalanság közepette érte az agrárszektort a világméretű pénzügyi válság – állapítja meg az Agrár-Európa Kft. és a Kopint-Tárki Zrt. közös tanulmánya. A két éve kezdődött robbanás után ugyanis az alapanyagárakban jelentős csökkenés következett be, így az agrárpiacok egyébként is hektikussá váltak.

A gazdasági válság hatásai a hitelezésben, a nemzetközi befektetésekben és a munkanélküliség növekedésében egyaránt érezhetők lesznek. Az eddigi tapasztalatok szerint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar gyorsan érzékelte a hitelezési hajlandóság csökkenését, amely a bankrendszerbe vetett bizalom megrendülésének következménye.

Magyarországon a hitelhez jutási nehézségek veszélybe sodorhatják az uniós finanszírozású fejlesztési programokat is, mert a saját erő előteremtése kritikus tényezővé válhat – állapítja meg a tanulmány. Emellett az agrártárca mozgástere is szűkülhet, mivel a költségvetési megszorítások a minisztériumot is érintik.

A tanulmány szerint a pénzügyi krízis nálunk is visszavetheti a keresletet, és ez az élelmiszerárak csökkenéséhez vezethet. Különösen a minőségi élelmiszer-termelés feltételei lehetnek roszszabbak. A hatékonysági és a versenyképességi gondok miatt újabb mezőgazdasági termelők és élelmiszer-feldolgozók eshetnek ki az ágazatból.

Kedvezőtlen változás az is, hogy a belföldi élelmiszerpiac tovább zsugorodott 2008-ban. A kimutatások szerint az eladások az első nyolc hónapban 1,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Ezzel párhuzamosan a magyar élelmiszeripar a hazai piac újabb tekintélyes szeletét veszítette el: az iparág belföldi értékesítése 9,3 százalékkal esett vissza, miközben az exportja is 4,7 százalékkal csökkent. Az élelmiszer-feldolgozás meghatározó ágazataiban 20 százalékkal esett vissza az össztermelés 2002 óta.

Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés – a jó időjárásnak köszönhetően – várhatóan 20, az agrár-GDP 25-30 százalékkal haladhatja meg a múlt évit. Jövőre viszont – átlagos időjárást feltételezve – 5-10 százalékos visszaesés valószínűsíthető, mert az idei magas növényi hozamok csökkenhetnek, az állattartás pedig legjobb esetben is stagnálhat.

A szakértők szerint a hazai élelmiszer-előállítók pozícióit javíthatja a forint gyengülése (és a behozatal drágulása), de számottevő „importkiszorítás” nem várható. A magyar agrárexport mennyisége előreláthatólag 5-10 százalékkal zsugorodik 2008-ban, jövőre pedig stagnálhat. Az értékben kifejezett kiviteli teljesítmény az idén és jövőre is mérséklődhet. Így az agrártermelők a mostani jó termés jelentős részét nyomott árakon adhatják csak el.

Az agrárkivitel 5,5 százalékos első héthavi csökkenése alapvetően a magas tavalyi bázisnak tulajdonítható – állapítják meg szakértők. A bevétel ugyanakkor 463 millió euróval növekedett a rendkívül magas gabona- és olajosmag-árak miatt. A második fél évben viszont a drasztikus piaci áresés nyomán az exportra felkínált gabona mennyisége és árbevétele is jelentősen mérséklődhet, és ez a teljes agrárexportot fékezheti. Meglepő változás, hogy a hagyományosan fontos célországok – Németország, Olaszország és Ausztria előtt – Románia vásárolta a legtöbb magyar élelmiszert az első hét hónapban. VG

Két nemzetközi kiállítás egy időben

A Hungexpo Zrt. november 18–20. között először rendezi meg a Foodatech elnevezésű, a nemzetközi élelmiszer-ipari gépek és a csomagolástechnika szakkiállítását, amellyel egy időben tart nyitva az IFE Foodapest nemzetközi étel-, ital- és vendéglátó-ipari szakkiállítás is. Ez utóbbit második alkalommal szervezik meg. Az idén 30–50 százalékos támogatás igényelhető az élelmiszer-ipari gépekre az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból.

Az eseményeken uniós és harmadik országokból érkező kiállítók is részt vesznek.

Az eseményeken uniós és harmadik országokból érkező kiállítók is részt vesznek.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.