Mobiltender: kiterjesztve
Tegnap jelent meg az a miniszteri rendeletmódosítás, amely a korábbinál több cég előtt teszi szabaddá az utat a mobiltenderen való induláshoz. Ennek nyomán az eljárást lefolytató Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 15 nappal hosszabbította meg a pályázatok egy részének beadási határidejét.
A (vissza)módosított jogszabály már azokat a cégeket is engedi indulni a GSM/UMTS mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő A frekvenciacsomagért, amelyeknek egy korábbi tender jóvoltából már van a mobilinternetezésre alkalmas 3,5 GHz-es frekvenciahasználati jogosultságuk.
Mint ismert, az október végén meghirdetett tender ajánlattételt megelőző konzultációján derült ki az indulni kívánó cégek és az NHH számára is, hogy a szaktárca a kiírást megelőző napokban változtatta meg a frekvenciasáv-használat feltételeit rögzítő jogszabályt, amely kizárta volna a lehetséges pályázók köréből egyebek mellett a hazai távközlési piac második legnagyobb szereplőjének számító Invitelt, valamint az Antenna Hungáriát és a GTS-Datanetet is. Az NHH és a szolgáltatók is kezdeményezték a módosítás visszamódosítását, amit a miniszter indoklásában a megváltozott világgazdasági helyzetre hivatkozva tett meg.
A kiírási dokumentumokat eddig 14 társaság vásárolta meg, köztük a már piacon lévő mobilcégek, ezek azonban az A és a B blokkra nem pályázhatnak. Rajtuk kívül érdeklődnek még a hálózati eszközöket szállítók is, ezek vélhetőleg a potenciális szereplőket és jövendő igényeiket mérik fel. A cégek december 12-ig adhatják be ajánlataikat az A és a vele összekapcsolt három 26 GHz-es csomagra, míg a 450 MHz-es frekvencia hasznosítását célzó B, valamint a két további 26 GHz-es csomagra máig lehet ajánlatot tenni.
Ha a pályázatok eredményesek lesznek, a magyar piacon akár két új mobiltelefon-szolgáltató is megjelenhet, és 15 évre szóló frekvenciahasználati jogosultságot szerezhet. Az A blokk nyertese ugyanis hasonló frekvenciakészletet szerezhet meg a pályázaton, mint a jelenleg is a piacon lévő három mobilszolgáltató. A B blokk nyertese pedig elsősorban a ritkán lakott területek és települések vezeték nélküli széles sávú internettel való ellátását javíthatja. A 26 GHz-es frekvenciatartomány a mobilszolgáltatók és más piaci szereplők vagy akár nagyvállalatok belső infrastruktúrájának fejlesztésében tölthet be fontos szerepet.
A pályázatot megvásárlók közül eddig nyilvánosan ketten jelezték részvételi szándékuk komolyságát. Az egyik az Invitel, amelynek vezérigazgató-helyettese, Zsembery György lapunk megkeresésére kifejtette: „Számunkra fontos, hogy ne legyünk kizárva GSM/UMTS blokkra kiírt pályázatból.” Hozzátette: a cégcsoport másfél éve dolgozik azon, hogy a mobilpiac szereplője lehessen. Úgy vélte, hogy eredményes pályázat esetén végre többszereplőssé válhat a magyar távközlés azon szegmense is, ahol a szolgáltatók a mobil- és a vezetékes technológiát is magában foglaló komplex ajánlatokat tehetnek az ügyfeleknek. Erre ma még csak a Magyar Telekomnak van módja – emelte ki.
Rajta kívül még az internetszolgáltatói piacon már ismert Externet és a ma egyelőre ismeretlen Telekom 4 csoport jelezte: közös cégük, a DreamCom Kft. indult a negyedik mobilszolgáltató licencéért. Hírek szerint ugyanerre pályázna a Romániában eddig egymillió mobil-előfizetőt gyűjtött Digi csoport magyarországi cége is.
A dokumentumokat az Invitel mellett a nagyok közül az Antenna Hungária is megvásárolta. A cég kommunikációs vezetője, Tóth András azonban lapunknak egyelőre annyit mondott: még vizsgálják a lehetőségeket. Az ennek kapcsán ugyancsak „hírbe hozott” GTS-Datanetnél nem kívántak a témában nyilatkozni. Ha még mindig áll azonban az, amit tavasszal a cég új tulajdonosa és menedzsmentje bejelentett, miszerint az internetszolgáltató társaság a jövőben csak a piac vállalati szegmensében kíván jelen lenni, nem valószínű, hogy indulnának a GSM/UMTS frekvenciákért.
A távközlési piac nagyobb szereplői közé tartozik az UPC is, azonban Szűcs László kommunikációs vezető lapunknak jelezte: nem kívánnak indulni a tenderen. Hozzátette: noha folyamatosan keresik a portfólióbővítés lehetőségét, fő piacuknak továbbra is a vezetékes integrált távközlést tartják, és folytatják az új digitális televíziós szolgáltatások bevezetését.


