BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patinás márkákat adna el a GM a túlélésért cserébe

A General Motors hajlandó eladni vagy teljesen megszüntetni négy autómárkáját, hogy megkapja az amerikai kormánytól a túléléshez szükséges 12 milliárd dolláros hitelt. Az intézkedés – amellyel a társaság a költségmérséklési terveit igyekszik megvalósítani – a Hummer, a Pontiac, a Saab és a Saturn márkákat érintené. A cég korábban arról tájékoztatott, hogy év végére 11 milliárd dolláros hiányt halmozhat fel, akkor pedig fizetésképtelenné válna. A legnagyobb amerikai autógyár elnökét, Rick Wagonert december 5-én hallgatja meg a kongresszus a költségcsökkentési elképzelésekről, s valószínűleg három nappal később dönt az autógyár mentőcsomagjáról. Az a tény, hogy a GM a 82 éves Pontiac márkát is eladná, arról tanúskodik, óriási erőfeszítéseket tesz, hogy meggyőzze a kongreszszust, képes visszafizetni a kért 12 milliárdos kölcsönt. A márkák eladása mellett az aktív és nyugdíjas szakszervezeti tagok után fizetendő költségeket is visszafogná a cég. A helyzet komolyságát bizonyítja az is, hogy a cég az európai üzemeiben a bérköltséget legalább 10 százalékkal lefaragná, ez a munkaidő rövidítésével, valamint a bérek csökkentésével jár.

Eközben a GM árfolyama szerdán több mint 60 százalékkal emelkedett, s csütörtökön is 35 százalékos pluszban volt a tőzsdenyitáskor, az elemzői vélemények azt valószínűsítik, az állam megmenti a nagy amerikai gyártókat. A várakozások szerint a GM, a Ford és a Chrysler vezetői agresszív reorganizációs tervekkel állnak elő Washingtonban, miután a múlt héten a kongresszus az állami pénzek felhasználásáról konkrét elképzeléseket várt a vezetőktől, és nem fogadta el az autógyártóknak szánt 25 milliárdos mentőcsomagot. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.