Teljesíti az idei évre kitűzött 60 milliárd forintot meghaladó árbevételi és 5,5 milliárdos EBITDA-tervet a Rába Járműipari Holding Nyrt. – ígérte Pintér István elnök-vezérigazgató a társaság eredményeit ismertető tájékoztatón. A győri vállalatcsoport árbevétele 2008 első három negyedévében 9,1 százalékkal, 45,3 milliárd forintra emelkedett. Üzemi eredménye ugyanezen időszak alatt 550-ről 408 millió forintra csökkent, adózott eredménye – az árfolyamhatásokat ellensúlyozó fedezeti ügyleteknek köszönhetően – a tavalyi 725 millió forintról 1,61 milliárdra nőtt. A Rába pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Balog Béla hozzátette: az euróügyleteket átlagosan 260–270 közötti lejáratkori árfolyam mellett bonyolították, a dolláralapú megrendeléseket pedig 180–190 között teljesítették.
Az év eltelt kilenc hónapjában a Rába mindhárom üzletága nyereséget termelt: a futóműüzletág a múlt év azonos időszaka alatt elkönyvelt 454 millió forint veszteséghez képest az idén 137 milliós üzemi nyereséget ért el. Pintér István szerint ez egyrészt a szegmeseikben meghatározó vevők megtalálásának, az értékesítés növekedésének, valamint a kibővült termékskálának köszönhető. E kilenc hónapban az alkatrészüzletág üzemi nyeresége 26 százalékkal, 487 millió forintra, a járműüzletágé pedig csaknem 50 százalékkal, 255 millióra esett vissza. Ez részben a forint árfolyamával magyarázható. Pintér István példaként említette, hogy júliusban 12 millió dolláros rekordértékesítést könyveltek el az Egyesült Államokban, ám az árfolyam miatt csak ezen ügyletekből 700 millió forint eredménykiesést realizáltak.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a világ járműgyártása nem megy csődbe, mindössze átmeneti nehézségekkel küzd. Előrejelzése szerint az Egyesült Államokban jövő év második felétől, Európában pedig az év végétől ismét növekedés várható. Ennek megfelelően a Rába folytatja modernizációs programját, amelynek során 2009 második felétől 4,5 milliárd forintos beruházással a jelenlegi 90-100 ezerről 150 ezerre növelik a járműalkatrész-gyártást, valamint évi 25 ezerről 40 ezer tonnára bővítik a kovácsüzem kibocsátását. Ez nyolcmilliárdos többletbevételt hoz a vállalatnak. Ugyanakkor lapunknak hangsúlyozta, nem terveznek elbocsátást, még egy esetleges kapacitáscsökkenés esetén sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.