"A lakásépítés katasztrófa-ágazat" – jelentett ki a High Frequency Economics elemzője. Az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint októberben újabb 4.5 százalékkal csökkent az új építésű lakások száma, a negatív tendencia immár negyedik hónapja tart – jelenti az AP. Az eredmények 1959 óta a legalacsonyabbak.
A Wachovia Corp. elemzője szerint a mostani 780 ezerről jövő nyárra 560 ezer egységre csökken a lakásépítések száma. És bár ez rosszul érinti az ingatlanszakmát, az amerikai gazdaság stabilizálásában segíteni fog, a negatív folyamat ugyanis csökkenti a mostanra kialakult túlkínálatot.
A zuhanás szeptemberben gyorsult fel és mostanra csapódik le a Fannie Mae és a Freddie Mac csődjének hatása. A National Association of Home Builders novemberi kilátásai is negatív rekordot állítottak fel.
Az építőipar résztvevői a rossz piaci körülményeket állami segítséggel orvosolnák, jelenleg 22 ezer dollárig tíz százalékos adókedvezményt szeretnének elérni az új lakást vásárlók számára. Emellett az ágazat a harminc évre szóló jelzáloghitelek törlesztőrészleteinek átmeneti csökkentését is indítványozta.