BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bolthálózatot indít a Mórakert TÉSZ

MÁRKAÜZLET. Saját, illetve franchise-üzemeltetésű hálózat kialakításába kezdett a Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ), amely a globális gazdasági válság hatására az idén nem számol bevételnövekedéssel.

A megalakulása, 1996 óta saját márka építésére összpontosító Mórakert TÉSZ a három éve megnyitott mórahalmi és a múlt évi szegedi után a közelmúltban Budapesten nyitotta meg harmadik zöldség-gyümölcs márkaüzletét. Rácz József, a mórahalmi központú társaság ügyvezető igazgatója szerint az üzletnyitások szervesen illeszkednek a saját márkanév építésébe. Most azt vizsgálják: a franchise-rendszer kidolgozásával miként gyorsítható fel a hálózat bővítése.

A nonprofit alapon működő, tavaly 8,2 milliárd forint árbevételű TÉSZ továbbra is fő tevékenységére kíván koncentrálni: a termelőktől beérkező áru minőségi befogadására, feldolgozására, csomagolására és értékesítésére. A több mint ezer gazdaságot összefogó társaság a nyári időszakban a német, az osztrák, az orosz piacra és a Baltikumba exportált, míg Romániába jelenleg is szállít zöldségféléket. Rácz József szerint a cég gazdálkodását jelentősen megnehezítette, hogy a nyári exportidőszakban rendkívül erős volt a forint, míg a mostani, importidőszakban jelentősen gyengült a magyar fizetőeszköz. Mindezek mellett az idén a nyolcmilliárd forint körüli bevétel elérése számít reálisnak. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.