Cégvilág

Csődben az Eybl International

El fogja adni magyarországi és romániai gyárát az autóipari beszállító, az Eybl International - írta a keddi WirtschaftsBlatt annak kapcsán, hogy csődöt jelentett a bécsi székhelyű cég.

A Vas Népe aznap ugyanakkor azt írta, hogy az Eybl Hungária Kft. egyik ügyvezetője szerint egy újonnan létrehozandó cég megmentheti a magyar munkahelyeket. Néhány napja ugyanis azt jelentette be a társaság, hogy Körmenden hetven, Jánosházán száz, Lentiben és Nagykanizsán 30-30 fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot.

Hírek szerint ugyanakkor magyar és osztrák befektetők egy új társaság megalapításán fáradoznak, amely átvenné az Eybl piacait, s tovább foglalkoztatná a dolgozókat. Az idő azért sürget, mert folyamatossá kell tenni a termelést, máskülönben január 5-ét követően más beszállító után néznek a megrendelők. Ezért 5 millió euró saját tőkével még az idén megalapítják az új céget, közben folyamatosan tárgyalnak az Eybl eddigi megrendelőivel a munka folytatásáról. 

Eybl International Jánosháza Wirtschaftsblatt Lenti
Kapcsolódó cikkek