BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energiát spórolnak a fővárosban

Jövőre öszszesen 20 millió forinttal támogatja a Fővárosi Gázművek Zrt. (Főgáz) a rászorulók háztartásainak fűtéskarbantartását. Nagy Ákos, a Főgáz szóvivője elmondta, a programhoz csatlakozó önkormányzatok felajánlásaival hozzávetőleg háromezer rászoruló családban végezhetik el az éves rendes karbantartást. A háztartásokban végzett felmérés szerint a budapesti lakások 25 százalékában soha nem végeznek fűtéskarbantartást, pedig ha évente megtennék, 5-6 százalékkal is csökkenne az éves gázfelhasználás. A Főgáz számításai szerint az éves karbantartás mintegy 12 ezer forintba kerül, s úgy tervezik, hogy a pályázat útján elnyerhető támogatás – amelyről az önkormányzatok dönthetnek – a költségek száz százalékát fedezi majd. Nagy Ákos szerint a lakosság egyre tudatosabb a gázfogyasztást illetően: ezt bizonyítja az is, hogy a háztartási felhasználás az elmúlt két évben mintegy 7-8 százalékkal csökkent.

A Főgáz kezdeményezése nem egyedülálló a főv árosban, több közműszolgáltató ösztönzi támogatási programmal a hatékony energiafelhasználást. A Főtáv Zrt. áprilisban hirdette meg az Öko plusz elnevezésű fűtéskorszerűsítési programot, amelyen társasházak, s – önkormányzati lakások esetén – helyi önkormányzatok indulhatnak. A Főtáv költséghatékonysági programjában az állam 50 százalékkal járul hozzá a lakások korszerűsítési beruházásaihoz, s a Főtáv vállalta, hogy a részt vevő háztartásokban 10 százalékos alapdíjkedvezményt nyújt. Az első, Öko plusz programban részt vett referenciaépületet a napokban adták át az Örs vezér terén. Az Budapesti Elektromos Művek Nyrt. társas vállalatával, a Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-vel közösen a közelmúltban indított Energiapersely programjában pedig energiatakarékossági tanácsokkal, tippekkel, ötletekkel s online tanácsadó szolgáltatással próbálják észszerű energiafelhasználásra ösztönözni a fogyasztókat. TL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.