A most kezdődött sajtótájékoztatón a vevő RCA és az eladó MÁV Zrt. illetékesei a 400 millió eurós ügylet lezárulta utáni terveket ismertették. A két ország legnagyobb vasúti áruszállítója jövőre az egyesüléssel járó szinergiák kihasználására és arra számít, hogy közös, növekedési pályára állnak.
Az RCA tavaly a MÁV Cargóénál kétszer nagyobb létszámmal kétszer nagyobb árumennyiséget forgalmazott, ám 2,372 milliárd eurós árbevétele mintegy kétmilliárddal volt nagyobb a Cargo 353 millió eurójánál. Az RCA EBIDTA-ja 25 millió eurót tett ki, míg a MÁV Cargóé kétmilliót.
"A MÁV Cargo forgószínpadként fog működni Nyugat-Európa és Délkelet-Európa, valamint a FÁK országok eltérő vasútrendszerei között", hangzott el a tájékoztatón.
Ma megérkezett a 102,5 milliárd forintos vételár a MÁV Zrt. számlájára, azaz lezárult a MÁV Cargo Zrt. körülbelül másfél éves eladási folyamata, jelentette be Heinzinger István, a magyar állami vasúttársaság vezérigazgatója.
Az új vállalat a MÁV Zrt. infrastruktúra szolgálatatásainak egyik legnagyobb vevője. Évi 40 milliárd forint pályahasználati díjat fizet. A MÁV Zrt. abban érdekelt, saját bevételei növekedési miatt, hogy az új vállalat minél sikeres legyen.