BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyászatban utaznak

Milliárdok forognak évente az orvosi turisztikai piacon. Magyarország részesedése a globális méretekhez képest elenyésző, ám hazánk tekintélyét növeli, hogy Európában a medicalturisták egyik legkedveltebb célpontja. A legtöbben plasztikai sebészeti és fogászati kezeléseket keresnek, de a szükséges, viszont nem sürgős beavatkozások iránt is nő az érdeklődés.

Évente több százezer vendég látogat Magyarországra csak azért, hogy üdülését fogászati szolgáltatással kösse össze. A hagyományos küldő piac Németország és Ausztria, de egyre többen érkeznek Nagy-Britanniából, s kezdik felfedezni országunkat a franciák és a spanyolok is – állítja Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alelnöke. Számítások szerint hazánkban jóval olcsóbb – felébe, harmadába kerül – a fogászat, mint az említett országokban. Ugyanakkor jól képzett orvosok és felszerelt rendelők várják a külföldieket. Az Európai Bizottság megbízásából a közelmúltban készült, kilenc országban elvégzett vizsgálat szerint Angliában a legdrágább, Magyarországon viszont messze a legolcsóbb a fogászati kezelés az unióban. A londoni székhelyű, fogturizmusra létrejött utazási iroda, a Hungarian Dental Travel Ltd. például éppen ezt az előnyt kívánja kiaknázni. Az orvosi turizmus egyéb területére is számos utazási iroda alapoz, de a hazai szolgáltatásokat kínáló honlapok száma szintén megtöbbszöröződött az elmúlt években.

A másik leginkább keresett orvosi szolgáltatás a plasztikai sebészet. A szakértők szerint Nagy-Britanniában egy ráncfelvarrással járó arc- és nyakplasztika ötezer fontra is rúghat, míg Magyarországon mindezt utazással, szállással együtt akár kétezer fontból is megúszhatják a páciensek.

Az Aestethica Orvosi Központ Kft. plasztikai sebészeti központjában csaknem ezer páciens fordul meg évente, hozzávetőleg 5 százalékuk külföldi – tájékoztatta lapunkat a vállalat tanácsadója, Gál Gabriella. Ezt az arányt – a lehetőségek kiaknázása érdekében – a közeljövőben 15 százalékra szeretnék növelni. A budapesti központot elsősorban angol, ír, olasz turisták keresik fel, de nagy potenciált jelentenek a német vendégek is. Hozzátette: a legnépszerűbb kezelés a mellplasztika, de a nyugat-európai turisták előszeretettel kombinálnak több kezelést.

Magyarországon az elmúlt években robbanásszerűen megnövekedett a fürdők, a wellness-szállodák száma, ám a szakemberek szerint a piac stagnál, tehát új területek felé kell nyitniuk azoknak a szolgáltatóknak, amelyek továbbra is bővülő forgalmat szeretnének. Előrejelzések szerint 2010-re kétmillió német állampolgár utazásának fő célja az egészségmegőrzés lesz, így várhatóan a gyógyászati idegenforgalom a turizmus egyik legsikeresebb területévé válik. Az egy sémára épülő fürdők helyett a hazai uniós egészségturisztikai pályázatok is az orvosi részvételre vagy prevencióra épülő beruházásokat támogatják, hiszen a hazai vizek gyógyító hatása tudományosan bizonyított (szemben például Ausztriával, ahol a meleg vizeket egyéb tulajdonságuk híján az élményszolgáltatásokkal kombinálják).

A svájci Julius Baer bankház megállapítása szerint már most 400 milliárd dollár fordul meg a globális wellnessgyógyászati piacon. Az erre alapozó turizmus valamelyest kevesebb, mégis releváns forgalmat bonyolít le. A McKinsey & Company felmérése szerint 2012-re 100 milliárdra emelkedhet a medicalturizmusból származó bevétel. Az eddig piacvezető Európa helyett azonban új szereplőként Ázsia és Dél-Amerika klinikái viszik el a legtöbb pácienst. A legtöbb medicalvendéget India és Malajzia vonzza. Ez utóbbiban a turisták harmada valamilyen sebészi beavatkozásra érkezik, a plasztikai műtét 65 százalékkal kerül kevesebbe, mint Szingapúrban. Indiába pedig több mint félmillióan érkeznek elsősorban kardiológiai és ortopédiai műtétekre.

USA: a legnagyobb küldő piac

Az Egyesült Államokból számos vendég érkezik a közép-amerikai országokba, ahol ugyan költségesebb a kezelés, mint Ázsiában, de még így is a hazai ár 30–60 százalékáért vehetik igénybe az orvosi szolgáltatásokat. Az USA-ból nem csupán plasztikai vagy fogászati beavatkozások céljából, hanem a halasztható, ámde szükséges beavatkozások elvégzése miatt utaznak külföldi klinikákra.

Nem véletlen, hogy több latin-amerikai ország próbál az amerikai közönségre alapozni, hiszen az USA egészségbiztosítási rendszere tisztán piaci alapú, így akinek nincs biztosítása, annak komoly összegeket kell fizetnie egy-egy ellátásért.

A McKinsey elemzése szerint az Államokból minden évben 500-700 ezer medicalt turista indul útnak, akik összesen 20 milliárd dollárt spórolnak meg.

Nem véletlen, hogy több latin-amerikai ország próbál az amerikai közönségre alapozni, hiszen az USA egészségbiztosítási rendszere tisztán piaci alapú, így akinek nincs biztosítása, annak komoly összegeket kell fizetnie egy-egy ellátásért.

A McKinsey elemzése szerint az Államokból minden évben 500-700 ezer medicalt turista indul útnak, akik összesen 20 milliárd dollárt spórolnak meg.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.