BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Írországból jön át a Lexmark

Budapestre telepítette regionális szakértői központját az amerikai Lexmark International – jelentette be Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter. Hozzátette: a világgazdasági körülmények alakulása a befektetések lassulását hozza magával, ennek nyomán pedig élesedik az értük folytatott nemzetközi versengés.

Az irodatechnikai berendezéseket gyártó tengerentúli nagyvállalat a jövőben Magyarországról nyújt pénzügyi, vevőszolgálati és marketingszolgáltatásokat a társaság európai, közel-keleti és afrikai érdekeltségeinek. Dublinból hoztuk át a kompetencia-központot Budapestre, a magyar fővárost elsősorban a magasan képzett és többféle idegen nyelven is jól beszélő gazdasági, illetve technológiai munkaerő miatt választottuk – mondta lapunk kérdésére Najib Bahous, a Lexmark európai vezetője. Hozzátette: előzetesen számos más régióbeli helyszínt is megnéztek, köztük romániai, csehországi és lengyel városokat. Fontos szempont volt a kiválasztásnál az infrastrukturális helyzet és a megközelíthetőség is. Az új szolgáltató központban az induláskor 50-en dolgoznak, az alkalmazottak száma másfél-két éven belül 150–200 főre bővülhet, ez az amerikai cég európai létszámának 10 százalékát jelenti. A Lexmark International Inc. világszerte közel 14 ezer főt foglalkoztat, tavalyi bevétele elérte az 5 milliárd dollárt.

A központ idehozatalában az ITD Hungary – Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség is közreműködött, létesítését az EU is támogatja. A cég pályázott is az erre a célra létesített uniós keretre. Hogy mekkora összegre, az egyelőre nem publikus, mivel erről még nem született meg a döntés – tudta meg lapunk. Az ITD jelenleg 5 másik befektetővel folytat tárgyalásokat regionális szolgáltató központ létesítéséről, ezek révén több mint 2500 új munkahely létesülhet Magyarországon.


Központosított (nagy)hatalom

Magyarországon 2000 táján jelentek meg az első regionális szolgáltató központok, eddig mintegy 50 telepedett le hazánkban, amelyek együttvéve 20 ezer embert foglalkoztatnak. A nagyobbak, mint az EDS, az ExxonMobil, az IBM, a Sykes vagy a Morgan Stanley, egyenként 500–1700 munkahelyet teremtettek, de tucatnyi más multinacionális vállalat is létesített 50–600 fős regionális szolgáltató központot: például a Diageo, az Avis Europe, a Cemex vagy a Vodafone.

Az itt letelepedett központok zöme pénzügyi, számviteli, HR-es és back-office, illetve informatikai feladatokat lát el.

Az itt letelepedett központok zöme pénzügyi, számviteli, HR-es és back-office, illetve informatikai feladatokat lát el.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.