Alaposan ráijesztett a piacra a Ryanair, a Wizz Airt is húzta magával: ez már nem megy így sokáig, eldől Michael O’Leary sorsa
Nagyjából 3 százalékkal, 21,5 euró alá esett a Ryanair-részvények árfolyama, sőt a Wizz Air és az EasyJet papírjai is több mint 2 százalékkal gyengültek, miután az ír fapados légitársaság bemutatta évzáró gyorsjelentését, és közölte, hogy mitől tart az április elején megkezdett új üzleti évében.

Két tűz közé került a Ryanair
Bár Európa legnagyobb fapados légitársasága a vártnál kedvezőbb éves eredményekről számolt be, a befektetők inkább arra figyeltek, hogy a menedzsment óvatosságra intett az üzemanyagárak emelkedése miatt, miközben az iráni háború okozta fogyasztói bizonytalanság nyomás alatt tartja a menetjegyárakat.
A Ryanair emellett arra számít, hogy
- az Európai Unió környezetvédelmi adói idén további 300 millió euróval emelkednek,
- ráadásul a cég megállapodott néhány már elkerülhetetlenné vált – a repülőszemélyzetet érintő – jelentős béremelésben is,
- de a régebbi repülőgépek karbantartása és a CFM Leap hajtóművek felülvizsgálata szintén növeli a költségeket.
Az ír diszkontszolgáltató közölte, hogy a légi viteldíjak az elmúlt hetekben csökkentek a közel-keleti konfliktus miatt kialakult bizonytalanság közepette, és a várakozásai szerint az árak a június végéig tartó első negyedévben, 5 százalék körüli mértékben mérséklődnek.
Sőt, Michael O’Leary vezérigazgató csapata a nyári viteldíjakra vonatkozó kilátásokat is lecsavarta, mondván, az árképzési trend előreláthatóan „nagyjából stagnál” július és szeptember között, miután korábban alacsony, egy számjegyű százalékos növekedésre számítottak a főszezonban.
Az elmúlt hetekben az árak némileg enyhültek a magasabb olajárak, az üzemanyaghiánytól való félelem és az infláció – fogyasztói kiadásokat hátrányosan befolyásoló – kockázata okozta gazdasági bizonytalanságra reagálva
– emelte ki O’Leary.
A költségek meg emelkednek
Jóllehet a Ryanair kerozinszükségletének 80 százalékára már fedezte a beszerzési árakat, a fennmaradó 20 százalékot a közel-keleti konfliktus miatt csak a már „jelentősen magasabb” árakon tudják beszerezni, ezért ha az árak a jelenlegi szinten maradnak, akkor a légitársaság költségei 2026–27-ben akár „középső egy számjegyű” százalékkal is nőhetnek.
A Ryanair nettó nyeresége amúgy a megelőző évhez mérten – a vártnál kissé nagyobb mértékben –40 százalékkal, 2,26 milliárd euróra lőtt ki a március 31-én lezárt üzleti évben, míg a bevételei 11 százalékkal 15,54 milliárd euróra emelkedtek.
A lezárt évben ugyan az ír cég 210 darabosra tervezett Boeing 737-8200 flottája végre összeállt, ám ugyanakkor az amerikai repülőgép-gyártó késedelmei visszafogták a növekedést.
A cégvezetés szerint azonban túl korai lenne az új pénzügyi évre előrejelzéseket adni a kereslet és az üzemanyagárak bizonytalansága miatt.
O’Leary szerint az európai légitársaságok jelenleg különböző alternatívákat keresnek az üzemanyag beszerzésére, hogy leküzdjék a Hormuzi-szoros blokádja által okozott kínálati sokkot. Hozzátette:
A blokád ellenére az európai légitársaságok kerozinellátása továbbra is viszonylag jó, jelentős mennyiség áramlott be Nyugat-Afrikából, Amerikából és Norvégiából is.
Hamarosan döntenek O’Learyről
A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy eközben a bizonytalanság miatt – más légitársaságokhoz hasonlóan – a foglalások egyre inkább az utolsó pillanatra csúsznak, noha összességében a kereslet továbbra is erős.
A Ryanair ezért 4 százalékkal több, mintegy 216 millió utast vár az új üzleti évben, tartva a lezárt pénzügyi évben látott szintén 4 százalékos növekedés ütemét.
A közlemény arra is kitért, hogy az igazgatótanács már nagyon közel jár O’Leary szerződéshosszabbításának a véglegesítéséhez, amely további négy évre szólna 2028 március végétől. A körvonalazódó megállapodás szerint a régi-új vezérigazgató a következő periódusban 10 millió részvényt kapna bónuszként, persze a „nagyon ambiciózus profit-, illetve részvényárfolyam-növekedési célok elérésétől” függően.
Rengeteg energiája van, szereti, amit csinál, az igazgatóság nagyon szeretné megtartani őt
– mondták O’Learyről.
A Ryanair idén eddig 28 százalékkal gyengülő részvényeit az LSEG elemzői konszenzusa, 32 eurós medián-célárfolyamon vételre ajánlja. A felértékelődési potenciál tehát közel 50 százalékos.


