BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy bajok a Sonynál, leépítés, gyárbezárás

Összesen 16 ezer főt, vagyis alkalmazottainak 10 százalékát bocsátja el a japán háztartási- és szórakoztatóelektronikai óriás, a Sony 2010. március végéig. Az elküldött dolgozók fele állandó státusban van, míg a másik fele részmunkaidős, illetve próbaidőn lévő alkalmazott.

Ezenfelül a cég beruházásait a 2009-es pénzügyi évben 30 százalékkal csökkenti, és elhalasztja különböző befektetéseit is. A Sony a lépéssel 100 milliárd jen, azaz 1,1 milliárd dollár megtakarítást remél a gyengélkedő elektronikai üzletágaiban, amelyeket a legjobban érint a gazdasági visszaesés. A társaság jelenlegi 57 gyártóegységének 10 százalékát is leépíti világszerte.

A bejelentett 16 ezer fős elbocsátás az eddigi legnagyobb az ázsiai cégek körében a válság kirobbanása óta. A Sony becslése szerint a márciussal végződő gazdasági évben 60 százalékkal esik vissza az adózás utáni eredmény, ami az exportorientáltság miatt a túlságosan erős japán fizetőeszköznek is köszönhető, valamint a különböző gépek és készülékek hirtelen visszaeső keresletének. A tokiói székhelyű vállalat bejelentette azt is, hogy elhalasztja a szlovákiai Nyitrára tervezett, LCD-televíziókat gyártó üzemének bővítését a televíziók piacán tapasztalható drasztikus keresletcsökkenés miatt.

Kacuhiko Mori, a Daiwa SB Investments alapmenedzsere a döntésről szólva elmondta, hogy bár a leépítés mértéke nagynak tűnik, de nem biztos, hogy elegendő lesz a társaság számára, ugyanis a Sonynak nincs egy olyan központi üzletága, amely állandó nyereséget termelhetne. A leépítés után arra leszünk kíváncsiak, hogy mi lesz, ami a céget hajtja majd a jövőben – tette hozzá az elemző. Iparági szereplők szerint a fogyasztói kereslet megugrására az idén nem lehet számítani, valamint az elbocsátások pozitív hatása csak februártól érzékelhető a japán társaságnál.

A Sony Magyarország Kft.-nél nem számítanak arra, hogy érinti a céget a leéíptés - közölték a társasűágnál. A cég 880 főállású munkatársat foglalkoztat, s elsősorban háztartási szórtakoztatóelektronikai eszközöket gyárt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.