BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holland kézbe került a Knaus Tabbert

Német lapértesülések szerint a magyarországi lakóautó-gyártást nem érinti a Knaus Tabbert csődmentése. A német gyártó októberben kért csődeljárást, miután a vállalat hitelezői felmondták a korábbi pénzügyi megállapodást. A Financial Times szerint egy holland pénzügyi befektetőcsoport, a HTP veheti át a lakókocsikat gyártó cég három gyárát, köztük a Nagyorosziban működőt. Az új tulajdonos 400 fős elbocsátást tervez, ez főként a német üzemeket érintheti. Mivel egyedül a magyarországi gyár tudott profitot termelni, nem valószínű, hogy itt elbocsátás lenne.

A Knaus eladásának feltétele a bajor kormány jótállási garanciavállalása volt, emellett a tartomány 28 millió eurós hitelkeretet is nyújt a cégnek. Cserébe a HTP ígéretet tett 1000 munkahely megőrzésére. Eredetileg a Knaus Tabbert 1600 főt foglalkoztatott három üzemében, október óta viszont 1400 dolgozóra csappant a létszám. A holland befektető ígérete szerint a racionalizálással növekedési pályára állítja a vállalatot.

A csődeljárás december óta folyik, ezalatt nézett új tulajdonos után a végrehajtó cég. Januárig egyetlen komoly érdeklődő nem volt, legfeljebb az üzemek bérlésére érkeztek ajánlatok.

A HTP amellett, hogy megtartja a munkaerő jelentős részét, arra is ígéretet tett, ha sikerül kivédeni a szektort sújtó recesszió negatív hatásait, a mostani leépítést a közeljövőben létszámbővítés követheti. A kétmilliárd eurós forgalmú és 8000 főt foglalkoztató HTP mindhárom új üzemébe tervez beruházásokat – nyilatkozta a holland társaság. GT

Cégalapítás

A Knaus Tabbert vállalatot 2001-ben alapították a két konkurens cég, a Knaus és a Tabbert egyesülésével. Az előbbi 1934 óta, utóbbi a 60-as évektől vezeti a lakóautók piacát.

A vállalathoz tartozik az Eifelland, a Wilk és a Weinsberg márka.

A vállalathoz tartozik az Eifelland, a Wilk és a Weinsberg márka.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.