Újabb csúcstechnológiás fegyverrendszer érkezik a frontvonalra: hamarosan ukrán fejlesztésű irányított bombák csapnak le az orosz csapatokra
Sikeres teszteken van túl Ukrajna teljes egészében hazai fejlesztésű irányított bombája, ami a szakértők szerint hamarosan készen áll az éles bevetésekre. A fegyver egy ukrán állam által létrehozott, több tízmillió dollár értékű költségvetésből gazdálkodó együttműködési platform keretein belül készülhetett el, ami lehetővé teszi a piaci szereplők konstruktív fúzióját.

Amit az új fegyverről tudni lehet
A fejlesztés 17 hónapig tartott, az irányított bomba pedig olyan konstrukcióval rendelkezik, ami választ ad a modern harctéri kihívásokra. Az új fegyver nem egy nyugati, vagy szovjet másolat, hanem ukrán mérnökök saját fejlesztése, melyet precíziós csapásmérésre terveztek. Indítás után
képes akár több tíz kilométert megtenni, ami lehetővé teszi a 250 kilogrammos robbanótöltet ellenséges vonalak mögé juttatását.
Ezzel a módszerrel akár ellenséges erődítmények, parancsnoki iránytóállások is támadhatóvá válnak.
A védelmi minisztérium már beszerezte az első kísérleti példányt, a pilóták pedig kiképzésen vesznek részt, melynek során valós harci körülményeket szimulálnak
− ismertette a folyamatot Mihajlo Fedorov, Ukrajna védelmi minisztere, majd arról is beszélt, hogy országa a fegyverek importja helyett egyre inkább a saját fejlesztésű, csúcstechnológiát képviselő megoldások felé nyit. Ez az álláspont teljesen logikus, mivel a kutatási és fejlesztési tevékenységek fejlesztésével Ukrajna egy ütőképes hadiipart építhet ki, ami a háború lezárása után igen jövedelmezővé válhat az ország számára.
Hamarosan ukrán irányított bombák csapnak majd le az ellenséges célpontokra. Felskálázzuk a hatótávolságot és pontosságot növelő megoldásainkat, amik átírják majd a modern hadviselés szabályait
− számolt be az ambiciózus tervekről Fedorov.
Az együttműködési platform
A Bave1 elnevezésű innovációs platformot az ukrán kormány hozta létre és 2023. április 26. óta működik. A program lényege, hogy teret adjon iparági szakértők együttműködésének és állami támogatásokkal, célzottan finanszírozza a hadiipari fejlesztéseket. A pályázatokat pozitív elbírálás esetén a döntéshozók prioritás szerint sorba állítják, így a kulcsfontosságú ötletek gyorsított eljárásban részesülhetnek. Az aktuálisan kiemelt területek listája az alábbiak szerint alakul:
- fegyverrendszerek,
- védelem és biztonság,
- ellátás és logisztika,
- pilóta nélküli légi járművek,
- robotika,
- aknamentesítés,
- kiberbiztonság,
- felderítés,
- navigáció,
- egészségügyi fejlesztések,
- drónokhoz való lőszerek.
A platform operatív vezetője Natalija Kusernerszka, akinek feladata a tervezők, tudósok és gyártók összekötése a katonai vezetéssel. A Brave1 költségvetése az induláskor százmillió hrivnya (megközelítőleg 705 millió forint), 2025-ben pedig hárommilliárd hrivnya (nagyjából 21,15 milliárd forint) volt.


