Intervenció: közömbös gazdák
Alig érdekli a gazdálkodókat az uniós intervenciós gabonafelvásárlás, holott – elsősorban takarmánykukoricából – több millió tonna eladatlan készlet van a raktárakban. A kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) illetékesei lapunknak elmondták: az árutulajdonosok a tonnánként 101,31 eurós (26 ezer forintnak megfelelő) intervenciós áron tavaly december végéig összesen 350 ezer tonna terményt kínáltak fel, ebből 250 ezer volt a kukorica, 100 ezer pedig a búza és az árpa.
Az unió az elmúlt év novemberében kezdődött intervenciós periódusban a búzát és az árpát korlátlan mennyiségben vásárolja meg, kukoricából viszont az EU27-ben maximum 700 ezer tonnás kvótát állapított meg. Szakértők korábban úgy vélték, a kukoricatermelők bőven túljegyzik majd a keretet, de a közelmúltig a várakozásoknál jóval kevesebb felkínálás érkezett. A helyzet nálunk azért meglepő, mert a tonnánkénti felvásárlási árak a kukoricánál zuhantak a legnagyobb mértékben a két évvel ezelőtti 50-60 ezer forinthoz képest, és a 18-22 ezer forintos árszint jóval alulmúlja az intervenciós küszöböt is.
A legnagyobb gondot az okozza, hogy a termelőknek nincs pénzük az újonnan bevezetett, tonnánként 15 eurós letéti díj kifizetésére – vélik ágazati szakértők. Emellett tisztázatlan helyzetet teremt, hogy a felajánlott terményt csak utólag (az átvételkor) minősítenék, és ez a gazdálkodók körében bizonytalanságot vált ki. Ráadásul a felvásárolt áru ellenértékét a tulajdonosok csak március végén–április elején kapnák meg, ezért sokan inkább abban bíznak, hogy addig a piacon jobb áron adhatnak túl terményeiken.
Az uniós szabályozás szerint a gazdálkodók tavaly év végéig ajánlhatták volna fel kukoricájukat az EU-nak, de a felkínálási időszak nem zárult le, mert a 700 ezer tonnás keret EU-szinten sem merült ki – közölték az MVH illetékesei. Ez azt jelenti, hogy a termelők – változatlan feltételek mellett – az idén januárban is felajánlhatják árujukat. Korábbi információink szerint az érdeklődés növekedése várható, mert a bankok az idén számos termelő eddigi hiteleit csökkenthetik a nemzetközi pénzügyi válság miatt. Ezért a gazdálkodók értékesítési (bevételi) kényszerbe kerülhetnek (VG, 2008. december 30). HL


