Cégvilág

Takarékosság BKV-vezér módra

Elsőként a Budapesti HÉV Zrt. létrehozását javasolja a BKV vezetése, amelyben a BKV mellett a Máv-Start és a Volán is részt venne, áll abban a javaslatban, amelyet a város vezetése hétfői ülésén megtárgyalt.

A terveket Kocsis István, a BKV vezérigazgatója ismertette. A BKV 2008-as költségszerkezetét ismertetve Kocsis István vezérigazgató a kabinet hétfői ülésén elmondta, hogy a tavaly kiadott 130 milliárd forint 44 százaléka bérre, 16 százaléka üzemanyagra, 12 százaléka az értékcsökkenés pénzügyi leírására (azaz amortizációra), 5 százaléka pedig kamatkiadásokra ment el – írja az Index.

Ez azt jelenti, hogy – ezen nehezen befolyásolható tételeken túl – a költségek egyötöde az, ahol valamilyen módon költségmegtakarítást lehet elérni. Ilyen takarékossági intézkedés lehet a cégstruktúra átalakítása, kisebb költséggel működő, holdingszerkezetű szervezetté.

Az átalakítási javaslatot a Közlekedéstudományi Intézet, a Corvinus Egyetem, a Műegyetem, szakértő cégek és civil szervezetek bevonásával készítette elő a társaság. A holdingrendszer kialakításának célja a legkisebb költség elvének érvényesítése, a társaság által végzett közel ezer résztevékenység újragondolása.

A vezérigazgató jelentősen, 350 fővel csökkenteni kívánja a mintegy 850 fős központi szervezet létszámát is. A holdingcéghez tartozó leányvállalatok önálló jogi személyek lennének, feladatuk az egyes közlekedési eszközök üzemeltetése, karbantartása.

Elsőként a Budapesti HÉV Zrt. létrehozását javasolja a BKV vezetése, amelyben a BKV mellett a Máv-Start és a Volán is részt venne. Emellett a BKV Autóbusz Zrt., a BKV Kötöttpálya Zrt., a BKV Metró Zrt., a BKV Trade Zrt., a BKV Felújítási Zrt. és a közlekedésszervezésért felelős BKV Szolgáltató Központ Zrt. létrehozását tartalmazza a javaslat.

Kocsis istván BKV corvinus holding Műegyetem
Kapcsolódó cikkek