A Google már az áramfogyasztásunkat is mérné
Ed Lu, a Google fejlesztője úgy gondolja: az emberek nem sokat tudnak saját energia felhasználásukról. Ebben segítene a Google PowerMeter, amely a világszerte mintegy 40 millió példányban telepített, úgy nevezett okos mérők adatait dolgozná fel.
Az ilyen eszközök száma a következő pár évben várhatóan 100 millióig növekszik majd (Obama programjában 40 millió új mérő telepítése szerepel) – írja a PC World.
A szoftver a tervek szerint grafikonokon valós időben mutatja majd az adott felhasználó fogyasztását. A keresőóriás ígérete szerint a felhasználók eldönthetik, mikor és meddig küldik áramfogyasztási adataikat a szervernek, amelyeket állítólag biztonságosan tárolnak és nem továbbítanak senkinek.
A cég egyelőre saját munkatársaival teszteli a PowerMetert, amely eddig két tanulságot hozott: egyrészt, hogy a húsz éves hűtőszekrények fogyasztása magas, másrészt hogy egy pirítós elkészítése milyen sok energia igényel. Ahhoz, hogy a szoftver országszerte használható legyen, előbb egységesíteni és elérhetővé kell tenni az okos mérők által begyűjtött adatokat – erre vonatkozólag a Google már benyújtott egy kérvényt.


