Adobe és Apple - Nem zökkenőmentes a kényszerű kapcsolat
Shantanu Narayen elismerte: több hónapnyi küzdelem után sem látszik az alagút vége, ami az iPhone és a Flash "összeházasítását" illeti.
Ugyanakkor az Adobe vezére hangsúlyozta, hogy cégeik szorosan együttműködnek a megoldás kidolgozásában - "nálunk a labda, nekünk kell szerválnunk" – összegezte a helyzetet Narayen a World Economic Forumon – írja CNET a Bloombergre hivatkozva.
Utóbbi hírügynökség mindezt úgy értelmezte, hogy az Apple és az Adobe minden eddiginél erősebben koncentrál a problémára, ugyanakkor érdemes felidézni, hogy a két cég még 2008 márciusában jelentette be együttműködését ezen a téren.
Történt ez annak ellenére, hogy még korábban Steve Jobs kijelentette, hogy a Flash PC verziója túl lassú ahhoz, hogy használható legyen az iPhone-on, a mobilokhoz tervezett Flash Lite pedig nem működik a weben.
Az Adobe legutóbb novemberben jelentette be, hogy a Flash Player tízes verzióján dolgoznak, amelyet a felső kategóriás mobilokon használnának, de Kevin Lynch vezető mérnök prezentációjában nem szerepelt az iPhone. Ugyanezen alkalommal Lynch közölte: 2009-re egy milliárd Flash-képes mobiltelefont lesz majd forgalomban.


