BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készleteiket söprik a fejlesztők

Kiszáradóban a lakáspiac, a feketeleves azonban még csak most jön – mondta a minap sommásan lapunknak Hunyady Attila, az AL Holding vezérigazgatója az idei kilátásokról. Szavait alátámasztotta a cég tegnap nyilvánosságra hozott felmérése és a GKI Gazdaságkutató zömmel a múlt év utolsó negyedének adatait tartalmazó elemzése is. E szerint az újlakás-kínálat 2008-ban éves szinten 53 százalékkal esett vissza, és még ennél is drámaibb csökkenés elé nézünk az idei első fél évben.

Egyelőre nehéz kiszámítani, pontosan mennyivel mérséklődik a kínálat, s ezáltal mennyivel csökken a nyomás a fejlesztőkön. A lapunknak korábban nyilatkozó budapesti érdekeltségű lakásfejlesztők szinte egyöntetűen arról számoltak be, vagy nem indítanak új projektet, vagy csak előkészítik a következőket.

Becslésük szerint a tavalyihoz képest legfeljebb fele-harmada lehet az idén az eladott új építésű lakások aránya. Ezt is csak akkor érhetik el, ha nem zúdulnak a piacra a bedőlő hitelek miatt felszabaduló lakások, illetve további engedményeket tesznek a fejlesztők. Sújtja a szektort a növekvő alapanyagköltség, és még jobban visszavetheti a tervezett áfaemelés.

Hunyady Attila szerint arra kell számítani, hogy a bankok az idén a meglévő céges ügyfeleik megtartására, nem pedig újak megszerzésére összpontosítanak, ezért sokkal nehezebb lesz hitelhez jutni, és sok fejlesztőt egyszerűen „megesznek” a működési költségek. A vezető körülbelül 250 megkötött, de visszamondott adásvételi szerződésről tud, ezek zömét külföldi vevőjelöltek kötötték, akik inkább elbukják a foglalót, de kiszállnak a számukra túl kockázatosnak tűnő üzletből.

Budapesten az elkészült, de el nem adott új építésű lakások piacán a készletek aránya dinamikusan növekedett 2007 decembere és 2008. év vége között: 16,9-ről 27 százalékra. E mértéknek a csökkentése elemi érdeke minden fejlesztőnek. Némileg segítheti őket, hogy a vásárlói oldalon megugrott azoknak az aránya, akik kizárólag az elkészült lakásokból akarnak válogatni. Még árengedményt is kicsikarhatnak, amelynek mértéke 5-10 százalék is lehet, hiszen a fejlesztők a készletek mindenáron történő tisztításában érdekeltek.

Megbízható, objektív sorrend a jelek szerint nem készíthető arról, melyik fejlesztő szerepelt tavaly a legjobban az új építésű lakások értékesítési versenyében. Előzőleg – az Ecorys tanácsadó adataira hivatkozva – a Cordia azt közölte, ő végzett az első helyen, 249 lakással. Az AL Holding friss piackutatásából viszont az derült ki, hogy az Olimpia Group lett az első, 237-tel. A legtöbbet értékesítő fővárosi projektek küzdelmét az AL Holding szerint a cég Mandala Kert I. és II. üteme (127 lakás) nyerte, megelőzve a GB Európa Ciprus Házát (115 lakás) és az Omega Ingatlan Tulipán lakókertjét (I–III. ütem, 101 lakás). Akar László, a GKI Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatója szerint a vállalatok többsége úgy ítéli meg, hogy a recesszió átmeneti lesz, s következményeinek leküzdése „a nadrágszíj meghúzása, fejlesztések halasztása” – típusú eszközökkel megoldható. MN

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.