Új tagokkal bővült a Reál Drink Kft.
Kereskedelem. Két új tagvállalattal bővült a Reál Hungária Drink Kft. Az elmúlt év októberétől működő társaság tulajdonosi köre decemberben kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, és a megállapodás a napokban született meg. A Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében jelen lévő Bora Kft., valamint a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő Piramis Kft. révén eddig lefedetlen területeken is érdekeltségekre tesz szert a Reál Hungária Drink. Ezáltal jelentősen nő a csoport által ellátott kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek száma is. A nyolc alapító tagvállalatnak együttesen 35 telephelyen 60 000 négyzetméternyi raktárkapacitása, valamint kétszáz teherautója és 150 területi képviselője van. Összesített forgalmuk 2007-ben elérte a 46 milliárd forintot, az elmúlt évben pedig együttes árbevételük meghaladta az 50 milliárdot. A két újabb cég csatlakozásával pedig a csoport éves forgalma több mint 8,5 milliárd forinttal növekszik.
Az alapító vállalatok közül hat korábban is a 2001 januárja óta működő Reál Hungária Élelmiszer Kft.-hez tartozott, mert – mint Kujbus Tibor elmondta – egy ideje már készültek arra, hogy megvessék a lábukat az ital-nagykereskedelmi piacon. A későbbi tervekben szerepel egy új italdiszkontlánc kialakítása, valamint a vendéglátó-ipari, vagyis horeca- (hotel-restaurant-catering) értékesítés hatékony megszervezése is.
Hazánkban 35 ezer vendéglátó-ipari egységben kapható valamiféle ital, és a Reál Drink Kft. mintegy 11 ezer vendéglátóhelyre szállít a luxusszállótól a falusi kocsmáig, és további 6060 élelmiszerüzletet is ellátnak áruval. A Reál Drink éppen jókor indult, hiszen a hasonló profilú cash & carry lánc, a tavaly megszűnt Interfruct helyét tölti be a piacon, azzal a különbséggel, hogy kiszállítja az árut a megrendelőknek.
A két üzletláncot – a Reál Élelmiszer nevű, 100 négyzetméternél nagyobb és a ReálPont nevű, ennél kisebb egységeket – üzemeltető és több mint 2300 üzletet ellátó Reál Hungária Élelmiszer Kft. tavaly 33 Reál Élelmiszer bolttal, továbbá tíz raktárházzal bővült. DK


