BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Chryslert a FIAT húzhatja ki a pénzügyi kátyúból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Chrysler számára a FIAT-tal való szövetség értéke nagyobb lesz, mint amennyi kölcsönt kaphat az amerikai kormánytól – jelentette ki Robert Nardelli, a bajban lévő detroiti cég vezérigazgatója. Becslése szerint a két autómárka együttműködéséhez a FIAT hozzájárulásának készpénzértéke valahol nyolc- és tízmilliárd dollár között van.

Nardelli ugyanakkor kiemelte, a FIAT technológiája révén cége egy új üzemanyag-takarékos modellcsaládra fordítandó három-öt éves fejlesztési munkát takaríthatna meg. A két cég termékmegosztásról szóló megállapodása azonban az amerikai kormányzati kölcsöntől függ. A Chrysler a már felvett négymilliárd dolláros állami hiteltámogatáson felül újabb ötmilliárdos kölcsönt igényelne, ez kétmilliárddal magasabb az elemzői várakozásoknál.

Mindenesetre a Chrysler túlélésének sarkalatos pontja a sikeres pénzügyi újjászervezés, amely magában foglalja a bérekről és juttatásokról szóló, a szakszervezettel folyamatban lévő tárgyalások eredményét is. Washington március 31-ig adott időt a Chryslernek, hogy befejezze az újjászervezést. Vannak már eredményei az autóvásárlásokat támogató finanszírozó intézetnek, a Chrysler Financialnek a múlt hónapban juttatott 1,5 milliárd dolláros állami kölcsönnek – mondta tegnap a CNBC-nek Robert Nardelli, azt azonban nem részletezte, meny-nyivel nőttek az eladások.

A januárban közzétett tervek szerint a FIAT – a technológia átadása fejében – 5 százalékos részesedést szerezhetne a Chryslerből, s opciót kapna a főrészvényes Cerberus Capital Managementtől, hogy a pakettjét 55 százalékig emelje. Tervezi, hogy kisautóit bevezeti az amerikai piacra. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.