BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A megrendelések bővülését várja a NABI

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Akár száz fővel is növelhetik a ma kétszáz embernek munkát adó kaposvári NABI-üzem létszámát, és újabb gyártócsarnokra is szükség lesz, ha megvalósulnak a kilátásban lévő amerikai megrendelések – tájékoztatta lapunkat Héjj Demeter, a vállalat tanácsadója. A cég arra alapozza derűlátását, hogy az Obama-csomag által a tömegközlekedés fejlesztésére szánt 7,5 milliárd dollárt (mintegy 1760 milliárd forint) az amerikai városok új buszok beszerzésére fordíthatják. A NABI városi buszai pedig már jó ideje közlekednek Los Angelesben, New Yorkban és Washingtonban.

A NABI a 2002-ben zöldmezős beruházás eredményeként felavatott kaposvári üzemét 2005-ben bezárta, azonban 2007-ben Los Angeles 2010. június 30-i szállítási határidővel a magyar mérnökök által kifejlesztett földgázhajtású buszokat rendelt. Így tavaly a kaposvári gyár ismét – kezdetben 125 emberrel – megkezdte a termelést. Ez a 260 darabos megrendelés – ebből eddig 89 járművet szállítottak a tengerentúlra – 2010-ig leköti az üzem kapacitását. Ám ha Los Angeles véglegesíti a további 740 buszra szóló opciós megrendelését, szükség lesz a kapacitás bővítésére – emelte ki Héjj Demeter, hozzátéve, hogy a Magyarországon gyártott környezetbarát, sűrített, illetve folyékony földgáz üzemű buszok iránt máris több város érdeklődik. A 250 fős budapesti üzemben is sok a munka, hiszen mintegy négyszáz acélvázas járművet kell leszállítani a New Jersey-i és a Las Vegas-i közlekedési vállalatok számára.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt reméli, hogy a város a hazai buszgyártás fellegvárává válik, és az önkormányzat közlekedési vállalata helyben készülő buszokkal frissítheti járműparkját. Ám még nem fejlesztették ki az európai piacra való jármű prototípusát, amelynek elkészültét Szita Károly háromnegyed éve még az elmúlt esztendő végére várta.

A kaposvári üzemet azért kellett bezárni 2005-ben, mert buszai már nem mentesültek az úgynevezett „Buy American” törvény alól. Az Egyesült Államokban szigorúan vett törvény szerint az amerikai szövetségi támogatást felhasználó közbeszerzéseknél az alkatrészérték 60 százalékának USA-beli gyártóktól kell származnia, és a végső összeszerelést is Amerikában kell végezni. Másrészt a dollár árfolyamváltozása miatt a cég komoly veszteséget szenvedett el 2002–05 között. A társaság az elmúlt évi árbevétellel kapcsolatban nem adott tájékoztatást. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.