BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vég kezdete? - Nem életképes a GM a felügyelők szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A General Motors ma közölte: az átalakítási terveit felügyelő szakértők komolyan kételkednek abban, hogy a gyártó működőképessége fenntartható.

A GM csütörtökön benyújtott éves jelentésében szögezi le, hogy az átalakítását felügyelő auditorok komolyan kételkednek abban, hogy életképes maradhat a vállalat – írja az AP.

A dokumentumból kiderül: a felügyelők aggódnak a GM működése közben halmozódó veszteségek miatt. A felügyelők nem erősen kétlik, hogy az autógyártó óriás működőképes marad.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, Carl-Peter Forster, a GM Europe elnöke ma jelentette be, hogy a vállalat bezárhatja három európai gyárát, miután eredménytelenül kért összesen 3,3 milliárd eurós támogatást azon országok kormányaitól, ahol nagyobb gyárai vannak. A GM február 19-én még tagadta, hogy az európai egységek bezárását tervezné.

GM - Lefelé a lejtőn

A GM és a Chrysler február 17-én adta le szerkezeti átalakulással kapcsolatos terveit. A GM öt amerikai gyárat bezárásával, és 47 ezer alkalmazott elbocsájtásával számolt. Az előzetesen becsült 18 milliárd helyett a cég 30 milliárd dolláros állami támogatást igényelt.

Február végén kiadott jelentése szerint miközben az amerikai kormány segítségére várt, 6,2 milliárd dollárnyi készpénzt használt fel. A cég 9,6 milliárd dolláros veszteséget termelt a negyedik negyedévben. Ezzel párhuzamosan 6,2 milliárd dollárnyi készpénzt "égetett el".

Február végén kiadott jelentése szerint miközben az amerikai kormány segítségére várt, 6,2 milliárd dollárnyi készpénzt használt fel. A cég 9,6 milliárd dolláros veszteséget termelt a negyedik negyedévben. Ezzel párhuzamosan 6,2 milliárd dollárnyi készpénzt "égetett el". -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.