BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődközelben az Opel is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Eladta az amerikai kincstárnak a tulajdonában lévő Opel-szabadalmakat a General Motors (GM) azzal, hogy egy későbbi időpontban visszavásárolja – idézte a német kormányköröket múlt pénteken a Dow Jones hírügynökség. Így a német márka nem tulajdonosa többé a gyárainak. Mindez annak tükrében fontos fejlemény, hogy a GM életben maradása továbbra is kétséges.

„A GM ismételt működési és a részvényesek veszteségei, valamint az, hogy a vállalat képtelen elegendő forrást előteremteni kötelezettségeinek teljesítéséhez és működésének fenntartásához, súlyos kétségeket támaszt, folytatni tudja-e működését” – áll a tőzsdefelügyeletnek küldött éves GM-jelentésben, amelynek része a könyvvizsgálói értékelés. A világ egykor legnagyobb autóipari csoportja lényegében beismerte, hogy a csőd szélén áll, és csak a további szövetségi segély képes megmenteni, illetve biztosítani a vállalat átszervezésének sikerét. A detroiti óriáscég tavaly 30,9 milliárd dollár veszteséget könyvelt el. Jelenleg a 13,4 milliárd dolláros állami hitelből él, és további 30 milliárdért folyamodik.

Eközben legnagyobb európai leánycége, az Opel sorsának rendezése akár hónapokig is eltarthat. A német kormány, illetve a gyár vezetőinek múlt pénteki válságtanácskozása ebben a tekintetben semmiféle előrelépést nem hozott. A találkozóra Angela Merkel kancellár kezdeményezésére került sor, ám ő végül is nem vett részt azon. Értesülések szerint azért nem, mert a kialakult bizonytalan helyzetben semmilyen kötelezettséget nem kívánt vállalni az anyavállalat GM pénzügyi válsága miatt súlyos helyzetbe került, Németországban négy nagyobb üzemet működtető és mintegy 26 ezer alkalmazottat foglalkoztató Opel megsegítésére.

Az Opel vezetői a kormányzat kérésére a közelmúltban egy szanálási tervet terjesztettek elő, ezt azonban a kormány részéről nem tartották kielégítőnek, hangoztatva: a gyár csak akkor számíthat esetleges állami segítségre, ha a jövőre vonatkozóan meggyőző terve van. Értesülések szerint a pénteki találkozón az autógyár európai, illetve németországi vezetői ígéretet tettek arra, az elkövetkező időszakban igyekeznek tisztázni a kormány által nyitottnak tartott kérdéseket, különös tekintettel a GM és az Opel jövőbeni kapcsolatára, a tervezett elbocsátások mértékére, valamint a termelés korszerűsítésével és a gyártási költségek csökkentésével kapcsolatban vállalt kötelezettségekre. Erre vonatkozóan határidőt egyik fél sem említett, ezzel szemben mindkettő egyfajta folyamatról beszélt. VG

Kevesebb hibrid

Az olcsó benzin és az autópiaci túlkínálat miatt csökkent a hibrid kocsik vonzereje az Egyesült Államokban – írta a USA Today című lap.

A hagyományosan a termetesebb, nagyobb fogyasztású kocsikkal járó amerikaiak gyorsan kiszerettek a takarékos vegyes üzemű járművekből, amelyek a tavaly magasba szökött üzemanyagárak idején még nagy keresletnek örvendtek. Akkor 4 dollárba került egy gallon (3,78 liter) benzin, ma már csak a felébe.

A hagyományosan a termetesebb, nagyobb fogyasztású kocsikkal járó amerikaiak gyorsan kiszerettek a takarékos vegyes üzemű járművekből, amelyek a tavaly magasba szökött üzemanyagárak idején még nagy keresletnek örvendtek. Akkor 4 dollárba került egy gallon (3,78 liter) benzin, ma már csak a felébe. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.