Hétszáz milliós Scania telephely-beruházás Nagykanizsán
Még a tavalyi év végén, novemberben kezdődött el zöldmezős beruházás során megvalósuló Scania márkakereskedés és -szerviz építése Nagykanizsán. Az M7 autópálya országhatárig tartó új szakaszának átadásával a térségben fellendülő logisztikai ágazat ugyanis indokolttá tette, hogy a Scania ebben a régióban is erősítse jelenlétét, illetve még közelebb kerüljön meglévő és leendő ügyfeleihez.
A közel 700 millió forintos beruházás eredményeként megszülető létesítmény egy 15 ezer négyzetméteres telekre kerülő mintegy 1200 négyzetméteres épületet foglal magában. Ezen belül a 890 négyzetméteres műhelyhez 125 négyzetméteres alkatrészraktár tartozik majd, míg az irodák és a szociális helyiségek alapterülete összesen 180 négyzetmétert tesz ki.
A szervezetileg a Budapest-Nyugat régióhoz tartozó bázis néhány hónapon belül megnyitja kapuit, így a nyár folyamán már fogadja ügyfeleit, ám a járműértékesítési tevékenység már most is aktívan folyik e régióban.


