BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két Kör: 15 százalékkal emelkedett a forgalom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az idén két és fél hónap alatt 15 százalékkal nőtt az épületgépészeti berendezéseket importáló és forgalmazó Két Kör Kft. forgalma a bázishoz képest, pedig már az elmúlt évi 1,35 milliárd forintos árbevétel is 100 millióval meghaladta a 2007-es szintet. A viszonteladó partnerek közül néhányan befejezték a tevékenységet a közelmúltban, ám a többiek, valamint az építőipari vállalkozások vásárlásai növekedést mutatnak – mondta a négy külföldi gyártó márkaképviseletét is ellátó cég alapító-tulajdonosa, Sárközi Viktor. Előnytelen fejlemény ugyanakkor, hogy a hitelhez nemigen jutó építőipari vállalatok a korábbi 30-45 helyett már csak 90 napra egyenlítik ki a számlát a beszerzéseik után.

Ennek ellenére a családi vállalkozás hitelfelvétel nélkül is be tudja fejezni a nyárra azt a 160 millió forintos beruházást, amely révén Pápán 8 méter belmagasságú, 1400 négyzetméteres raktárat épít, saját kivitelezésben. Amint Sárközi Viktor kiemelte, azért tudják finanszírozni az építkezést, és annak köszönhetően volt a cégnek a múlt év végén 100 millió forintos és 400 ezer eurós banki betétállománya, hogy évek óta nem vesznek ki osztalékot.

A tervek szerint az idén befejezik a saját szabadalom alapján a nyolcvanas évek dereka óta gyártott mechanikus csúszógyűrűs tömítések termelését. Két évtizede a nyugati importtermékek árának feléért látták el a

piacot, manapság már azonban nem lehet versenyezni a kínai dömpingárral – mondta a cégtulajdonos. Ezért a továbbiakban csak az importra, valamint a nagy- és kiskereskedelemre összpontosít a társaság, amelynek forgalmát 30-35 százalékban az építőipari, 7-8 százalékban a magánvásárlások adják, a többi pedig a viszonteladók részesedése. DK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.