BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kkv-k: fény az alagút végén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egyetlen év alatt 70 százalékkal esett vissza a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) beruházási hajlandósága – állítják szakértők. Tény, a globális pénzügyi és gazdasági válság a hazai vállalkozásoknál is jelentős forráselvonást hozott, a helyzet azonban egyáltalán nem reménytelen. A kkv-szektorban ugyanis számos kitörési pont és lehetőség rejtőzik a válság közepette is. Ezek egyike a kkv-k szolgáltatás- és árualapjának exportképessé tétele.

Az ITD Hungary felmérése szerint a hazai GDP 70 százaléka exportra megy, s ennek csupán 20 százalékát adják a magyar vállalatok. Ezen az arányon feltétlenül javítani kell. Változásért kiált ugyanakkor az is, hogy a hazai kkv-knak mindössze 35,3 százalékos az export részesedése, szemben a nagyvállalatok 64,7 százalékával, holott a külföldi piacok számos lehetőséget rejtenek magukban.

Az adta a Telkes Tanácsadó Zrt. csütörtöki konferenciájának fő témáját, hogy a magyar kkv-k miként képesek a válság dacára is új külpiacokat szerezni. A tanácskozáson Rétfalvi György, az ITD Hungary vezetője hangsúlyozta: a kkv-szektor megerősítése a válságkezelés fő csapásiránya kell legyen. Szerencsére a sikeres exporterősítésre is akadnak példák.

Ilyen többek között a Medico Uno Pharma Kft. esettanulmánya, amelyet ezen a fórumon mutattak be. A főként gyógyszer-kereskedelemmel és marketinggel foglalkozó cég ugyanis felismerte, hogy a magyar gyógyszerpiac megállt a fejlődésben, éppen ezért olyan piacokat kerestek, ahol dinamikus fejlődés, illetve növekedés figyelhető meg. Sikerükhöz azonban hozzájárul az is, hogy termékportfóliójukat rugalmasan, mindig az adott célpiac vagy -ország sajátosságaihoz szabják. Ezt a módszert alkalmazza a társaság a válság idején is: megfigyelik, a recessziós környezetben mely termékek ösztönzik leginkább a fogyasztókat, és azokat fejlesztik tovább.

A forráselvonásokra a Medico Uno Pharma Kft. is kénytelen volt költségcsökkentéssel válaszolni. Arra azonban kifejezetten ügyeltek, hogy a kiadáslefaragás ne legyen olyan mértékű, hogy az meggátolja a jövőbeni bővülést. A költségek csökkentése mellett ugyanakkor a cég a sales erősítésében látja a válságból kivezető utat.

Hasonló véleményen van a Loxon Solutions Kft. is. Az integrált banki informatikai rendszerek üzleti definíciójára és fejlesztésére szakosodott cég elmondása szerint sokkal többet költ a válság ideje alatt salesre, mint korábban. A válságkezelésük azonban nem merül ki ennyiben. Egyik legfőbb céljuk, hogy a recesszió alatt mind a piacnak, mind saját számukra egyértelmű stratégiát fogalmazzanak meg. A válságban is erős termékeket fejlesztik tovább, és azok köré erős referenciabázist építenek ki a későbbi sikerek érdekében. A létszámleépítésekre a Loxon Solutions Kft. egyfajta optimizmussal reagál, miszerint a válság lehetőség a kkv-knak arra, hogy megszerezzék a munkaerőpiacon a legkiválóbb dolgozókat.

A humánerő a vállalkozások immunrendszere – vallja a Poli-Farbe Kft. A 160 főt foglalkoztató, festékfejlesztő és -gyártó társaság éppen ezért különösen nagy hangsúlyt fektet a válság alatt is a munkaerő megtartására és továbbképzésére. A talpon maradás másik útját azonban a termékfejlesztésben látják: nem lehetnek ugyanis olyan piaci résztvevők, akiknek nem kínálnak terméket vagy szolgáltatást. Jelentős túlélési lehetőségeket látnak ugyanakkor a szervezetfejlesztésben is.

Vannak azonban a fent említettektől teljesen eltérő megoldási javaslatok is. Dezse Margaret, az Ernst & Young tranzakciós tanácsadási szolgáltatások vezető partnere szerint a vállalatok számára a működő tőke jelenti az életerőt. HM

Kkv-k: kilábalási lehetőségek

az export ösztönzése

egyértelmű vállalati stratégia, világos üzenet a piacnak

a referenciabázis erősítése

nagyobb ráfordítás a sales tevékenységekre

a válságban erős termékek és szolgáltatások továbbfejlesztése

a költségek racionalizálása

szervezetfejlesztés

egyértelmű vállalati stratégia, világos üzenet a piacnak

a referenciabázis erősítése

nagyobb ráfordítás a sales tevékenységekre

a válságban erős termékek és szolgáltatások továbbfejlesztése

a költségek racionalizálása

szervezetfejlesztés-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.