Menedzserek vannak, igazi vezetők alig
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem csupán gazdasági, hanem vezetési válsággal is meg kell küzdeniük a menedzsereknek globálisan és Magyarországon egyaránt – ez derül ki a Common Purpose közhasznú szervezet három országban – Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában és Magyarországon – készített felméréséből. Azt firtatták, milyennek látják a jelen és a jövő vezetőit, hogyan tudnak hatékonyabbak lenni a munkahelyükön.
Az online felmérésben közel 1500-an vettek részt, a válaszokból egyértelműen kiderül, nagy a bizalmatlanság és az elégedetlenség a mai vezetőkkel szemben. Csupán jól szituált menedzsereket látunk, vezetőket azonban nem, és nem látják maguk között azokat a vezetőket, akiket „leaderként” és nem csak menedzserként követhetnének – állítja Svékus Márton igazgató. Holtzer Péter, az egyesület vezetője elmondta, a nem reprezentatív felmérés arra is rámutatott: kevésbé bíznak az üzleti vezetőkben Dél-Afrikában és Angliában, mint Magyarországon, de náluk nagyobb a bizalom a politikai vezetők iránt, mint itthon. VG


