Paks: négy befutó blokktípus
A megvizsgált hatból négy reaktortípus tűnik ígéretesnek a paksi atomerőmű majdani bővítése szempontjából. Az AP 1000-esben (Westinghouse), a VVER 1000-esben (AES 2006), az ATMEA-ban (Areva–Mitsubishi) és az EPR-ben (Areva) az a közös, hogy a legelterjedtebb és a hazai beruházásban is preferált nyomott vizes erőmű-technológiát képviselik, jól illeszthetők a magyarországi villamosenergia-hálózatba, működésük terheléskövető, már nem számítanak prototípusnak és megfelelnek az uniós biztonsági elvárásoknak is – jelentette ki Végh János, az MTA Atomenergia Kutató Intézet igazgatóhelyettese a tegnapi konferencián. Egy híján igaz rájuk az is, hogy már engedélyezett, működő atomerőművi blokkok. Az ATMEA műszaki terve csak az év végére készül el, de a tendereztetésre már bőven meglesz. Az ígéretes típusok 1000–1600 megawattos kapacitásúak és harmadik generációsak. (Negyedik generációs blokk építése 2030 előtt nem remélhető.) A rostán fennakadt reaktorfélék vagy túl kicsi vagy túl nagy kapacitásúak, esetleg más, például forralóvizes technológiát képviselnek, netán túl újak vagy túl régiek. Ettől még ezek is indulhatnak a majdani tenderen, a kiírás majd kiszűri az esélyteleneket. Az ígéretesebbek között a biztonsági filozófia terén vannak a fő eltérések.
Fontos szempont lesz, hogy milyen finanszírozást választ az ország, illetve mit kínál a majdani pályázó. „Az atomerőmű-építésre is igaz, hogy a pénz oda áramlik, ahol a legnagyobb megtérülés remélhető” – mutatott rá Gerse Károly, az MVM Zrt. vezérigazgató-helyettese. Bevált nemzetközi példákat sorolt fel az atomerőmű-építés finanszírozására. Kérdésünkre elmondta: Pakson célszerű vállalatfinanszírozással indulni, majd az érintettek minél szélesebb körének a bevonásával projektfinanszírozásként folytatni. Beszállhatnának a nagy áramfelhasználók, a kereskedők, a blokk szállítói, s általában véve is a nagy hazai cégek.
Az atomerőmű-építésnek – mint minden más projektnek – kockázatai is vannak beruházó, bank számára egyaránt – mutatott rá Gerse Károly. Csúszhat a kivitelezés, túlléphetik a költségeket, megváltozhat a piac, nyitott az új létesítmény tényleges minősége, rossz irányba mozdulhatnak az árfolyamok és a kamatlábak, s kérdéses a refinanszírozhatóság is.
Üzemanyag-ellátás szempontjából azonban a helyzet megnyugató: még száz évre elég a világ kitermelhető urániumkészlete. Igaz, ennek csak a töredékét képviseli a mostani atomerőművekben használt 235-ös urániumizotóp, de már fejlesztik a készlet döntő hányadát kitevő, 238-as izotóp hasznosítására alkalmas reaktorokat is – ismertette Hózer Zoltán, a KFKI Atomenergia Kutató Intézetének a munkatársa. A szakember inkább a kiégett tüzelőanyag kezelése kapcsán lát feladatokat. Egy ezer megawattos blokkban hatvan év alatt ezer tonna, azaz pár száz köbméter nukleáris hulladék keletkezik, ezt biztonsági és gazdaságossági megfontolásból is célszerűbb újrahasznosítani, azaz zárt rendszerben kezelni.
A győztes telephely. Villamosenergia-rendszerünk akkor tudja a legkisebb költségekkel befogadni az új blokkot vagy blokkokat, ha azok a paksi atomerőmű területén, a mai egységektől néhány kilométerre épülnek – mondta Gönczi Péter, az ETV-Erőterv műszaki igazgatója. Már eleve kalkuláltak a további bővítéssel: az erőműtől hat irányba vezet 400 kilovoltos vezeték. Az 1994–95-ös felméréskor egyébként a tizenöt lehetséges erőművi telephely közül Paks mellett a tiszavasvári–hajdúnánási és a tiszasüly–tiszagyendai maradt versenyben.
