BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok az illegális utaztató

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Állami forrást kaphatnak az utazási irodák a feketén működő cégek elleni fellépéshez. A miniszterelnök kampányt javasol, a szakmai szervezet szerint viszont mindehhez kevés a felajánlott mintegy 50 millió forint, a fogyasztóvédelem és az utaztatást engedélyező hatóság jogkörének a bővítésére lenne szükség. A szakmának nemcsak presztízs-, hanem anyagi veszteséget is okoz a felelőtlen vállalkozások tevékenysége.

A szakmai szervezet, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) március elején egyeztetett erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A cégeknek már megígérték a központi forrást, az utasokat tájékoztató reklámkampány helyett azonban a probléma gyökeres megszüntetésére lenne szükség – vélik az utaztatók.

Sorra jelennek meg az utazási szolgáltatásokat nyújtó honlapok az interneten, hogy a becslések szerint 100-150 milliárd forintos hazai utazásszervezési piacból lecsípjenek egy-egy kis szeletet. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) folyamatosan frissíti azon cégek – jelenleg 171 vállalkozás – listáját, amelyek engedélyét bevonták. (Tavaly szeptember óta pedig mindössze négy irodával bővült ezen társaságok köre.) Azok a szervezők viszont, amelyek soha nem kerültek nyilvántartásba, itt sem szerepelnek.

Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke lapunk megkeresésére elmondta: jelenleg mintegy 1200 utazási irodának van működési engedélye. Ennek megszerzése szigorú feltételekhez, kiutaztató tevékenység esetében vagyoni biztosíték felmutatásához kötött: a hazai utaztatók több milliárd forintot helyeztek el kaucióként a biztosítóknál, vagy bankgaranciát kértek, illetve készpénzletétet helyeztek el. Ezért rendkívül kedvezőtlenül érinti a bejegyzett irodákat, hogy számtalan esetben lehet engedély nélkül működő utazásszervezőkkel találkozni. Ezek tevékenységével az állam komoly adóbevételtől esik el, másrészt a tisztességesen működő irodák jogosan sérelmezik, hogy minden ellenőrzés és szankcionálás csak őket érinti, a feketén kereskedőket nem – szögezte le Molnár Gabriella.

Mint mondja, a MUISZ sokszor tett már bejelentést feketevállalkozásokról az utazási irodák engedélyezését végző MKEH-nak, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, de minden esetben kiderült, hogy ezen hivataloknak nem tartozik tevékenységi körébe a feketekereskedelem kiszűrése, csupán a szabályosan működő vállalkozások ellenőrzése. Másrészt a be nem jelentett utazásszervezők mögött nincs konkrét cím vagy képviselő, akit felelősségre lehetne vonni, hiszen többségük online szervez utazást.

Ha jogosulatlan utazásszervezéssel kapcsolatos panasz érkeik, a MKEH minden esetben kivizsgálja – tájékoztatta lapunkat Lukács Balázs osztályvezető. Ha egy vállalkozás úgy közvetít utazást, hogy nem szerepel az MKEH által vezetett közhitelű hatósági nyilvántartásban, jogosulatlanul működőnek minősül, ezért a beadványt rögtön a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező társszervezetnek – például a fogyasztóvédelmi hatóságnak – juttatja el az engedélyezési hivatal.

Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a Világgazdaságnak elmondta: az illegálisan utaztatókra eddig nem érkezett panasz a fogyasztóktól. Mindazonáltal nem zárkóznak el a feketézők felszámolásától: az idei ellenőrzési programban szerepel az illegálisan utaztatók feltérképezése. Ez azonban nem egyszerű feladat – ismeri el Kathy Attila. A feketén működő vállalkozásokat szerződéskötéskor lehetne igazán tetten érni, ehhez azonban próbavásárlásokat kell végezni. VG

A hiteltelenség csak ront a helyzeten

Az utazási irodák a feketézőket leszámítva sincsenek rózsás helyzetben: az idén a gazdasági körülmények miatt a lakosság utazásra szánt kiadásai biztosan szűkülnek. A tavalyi foglaltsághoz képest jelentős visszaesést tapasztaltak a cégek januárban és februárban, s ez az év első felében még várhatóan így marad.

A legtöbb cég a kereslethez igazodó szerződésekkel, kisebb kapacitással készült 2009-re.

A legtöbb cég a kereslethez igazodó szerződésekkel, kisebb kapacitással készült 2009-re.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.