Cégvilág

Cirkáljunk! - Piacra lépett a Chevrolet Cruze, fotók

A Schiller Autócsalád megkezdte a Chevrolet Cruze értékesítését. A Lacettit felváltó, de azzal semmilyen szempontból rokonságot nem tartó kocsi igen attraktív áron kerül forgalomba: az 1,6 literes modell alapára 3,3 millió forint, de a a jobban felszerelt, légkondis és ESP-vel is ellátott kivitel 3,7 milliótól indul.

De az alapfelszereltség sem jelent fapadosságot, hiszen már a legolcsóbb kivitelhez is jár ABS, elektronikus fékerőelosztó, első és oldallégzsák, MP3-as, CD-s rádió, elektromos ablakemelő elöl, távirányítós központi zár, motoros állítású tükör.

A frissen tervezett Cruze az első modell, amely megkapta a General Motors vadonatúj, Delta elnevezésű padlólemezét. A Delta fogja hordozni a következő Astra családot, amely az őszi frankfurti autószalonon mutatkozik be.

Elődjéhez, a Lacettihez képest stabilabban fekszik az úton a Cruze, hiszen nyomtávja elöl 6,4, hátul 7,8 centivel szélesebb. Ezáltal nem csupán jobb az útfekvése, hanem még jobban, karakánabbul néz ki. A Cruze zömöksége erős sugároz, és a tervezők azt várják, hogy ez az erő a szeptemberi NCAP törésteszeteken is megmutatkozik: a kocsit ugyanis öt csillagra tervezték.

A hatásos utasvédelmet szolgáló részegységek mindegyike nagyszilárdságú acélból készült. Oldalütközés ellen ultra-nagyszilárdságú ajtóbetétek és masszív ajtókeretek óvnak. Négy kilométernél kisebb sebességű koccanást a lökhárítók burkolata nyel el, ilyenkor nem sérül a karosszéria.

De kerüljünk beljebb. Az utastér stílusa, a felhasznált anyagok egyaránt kellemesé, otthonossá teszik az utazást. Az elegáns műszerfalon az órák jégkék háttérvilágítása is hangulatossá varázsolja az éjszakai vezetést. Annak köszönhetően pedig, hogy elődjéhez képest 85 milliméterrel hosszabb, 268,5 centis a tengelytáv, a hátul ülőknek is kényelmesebb hely jutott. Ráadásul a második sorban nem csupán alacsony emberek utazhatnak emelt fővel.

A Cruze ugyanis nem kicsi autó, hiszen 460 centiméteres hosszához 179 centis szélesség és 148 centiméteres magasság járul. Annak okáért pedig, hogy az utastér jó tágas legyen, a csomagtartó csupán 450 literes, de ez azért korántsem egy mini méret.

A futóm mellett annak köszönheti a Cruze, hogy halkan suhan az úton, hogy a motort és az erőátvitelt hordozó bölcsőt négy gumibak rögzíti, és letompított rezgések nem hallhatók az utastérben.

Az új motorválaszték kisebbik tagja, az 1600 köbcentis 113 lóerős, és 153 newtonméteres nyomatékmaximumát 4200-as fordulatszámnál nyújtja. Sokkal alacsonyabb, már a 3800-as percenkénti fordulatszámnál számíthatunk a 141 lovas, 1,8 literes kivitel 176 newtonméterére.

A változó geometriájú turbóval (VGT) ellátott, 150 lóerős kétliteres dízel arra büszke, hogy 5,6 literes átlagfogyasztás mellett 10 másodperc alatt gyorsítja százra az autót. Rugalmassága is figyelemre méltó: 80-tól 120-ig ötödikben csak 12,5 másodperc telik el.


[enews_gallery id='452154']

Schiller motor CD modell mp3 Chevrolet Cruze
Kapcsolódó cikkek