BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MGM: korai a DVD-t temetni

Sokan már temetik, a világ legnagyobb filmarchívumával rendelkező MGM amerikai médiatársaság szerint azonban még jó ideig nem várható a DVD kiszorulása a házi filmpiacról. A világháló térhódítása ellenére az internetes filmletöltés széles körű elterjedése ugyanis egyelőre várat magára, a globális eladásoknak jelenleg mindössze a 20 százaléka zajlik ezen az értékesítési csatornán keresztül – állítja az MGM, amely szerint legalább négy-öt év kell ahhoz, hogy az online letöltés piaci részesedése utolérje a DVD-ét.

„Nem szabad alábecsülni a filmrajongók gyűjtési szenvedélyét” – mutatott rá a fő okra a Handelsblatt német üzleti lapnak nyilatkozva Gary Marenzi, az MGM tévés piacért felelős nemzetközi igazgatója, utalva arra, hogy sokak számára továbbra is nagyon fontos a kedvenc film(ek) „fizikai értelemben vett” birtoklása. Pedig a szakértők szerint a filmipar sem tiltakozna, ha az internetes letöltés egyik pillanatról a másikra kiszorítaná a DVD-t, az online értékesítés ugyanis jóval olcsóbb, nem kell hozzá terjesztői hálózat, és legfőképp nincs gyártási költség (DVD-korong, borító stb.).

A házi használatra történő értékesítés a filmipar egyik legfontosabb bevételi forrása, becslések szerint tavaly globálisan 29 milliárd dollár volt a piac forgalma, ebből 20 milliárdot adott a DVD. Szakértők szerint ebben az üzletágban hagyományosan magasabbak a nyereségráták, mint a mozifilmek értékesítésében, nem véletlen tehát, hogy a filmstúdiók a legkülönfélébb eladásösztönző technikákkal igyekeznek mind nagyobb forgalmat generálni. Egyik kedvenc módszerük a régi filmek újraértékesítése, például díszes kivitelű, „gyűjtői kiadások” formájában. MS

Gazdát cserélt a DVDrent.hu

Megvásárolja a DVDrent.hu online DVD-kölcsönzőt a Fotexnettől a Bookline.hu. A negyvenezer regisztrált felhasználóval rendelkező cég üzemeltetését április 11-től veszi át.

A tranzakció pontos részletei nem ismeretesek, az ugyanakkor tudható, hogy a Bookline kétéves megtérülési idővel számol. Tervbe vették továbbá a szolgáltatás vidéki hálózatának fejlesztését.

A tranzakció pontos részletei nem ismeretesek, az ugyanakkor tudható, hogy a Bookline kétéves megtérülési idővel számol. Tervbe vették továbbá a szolgáltatás vidéki hálózatának fejlesztését.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.