Vélhetőleg hamarosan jelentkezik a nyilvánosság előtt az EMFESZ Kft. új tulajdonosa, a svájci RosGas AG, amelyet Gazprom közelinek mondott néhány nappal ezelőtti közleményében a magyar gázkereskedő társaság. Igaz, e kapcsolatot az orosz cég akkor és most is cáfolta. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a RosGas tulajdonosi szálai inkább Magyarországra vezetnek. Pillanatnyilag azonban fontosabb, hogy valóban gazdát cserélt-e a kft. A társaságtól kapott tájékoztatás szerint ez cégbírósági adatokkal támasztható alá, ugyanakkor e váltást – közleménye szerint – nem ismeri el a korábbi tulajdonos Mabofi Holding. „Ha a Mabofi bármi módon bizonyítani tudja, hogy jelenleg is az EMFESZ tulajdonosa, nyugodtan bírósághoz fordulhat” – mondták lapunknak az EMFESZ-nél.
A tulajdonlással kapcsolatos bombát az orosz Vedomosztyi című lap robbantotta ki tegnap. Értesülései szerint május 5-én az EMFESZ irodájában váratlanul megjelentek Dmitro Firtas képviselői. Firtas (és Ivan Furszin), valamint a Gazprom a RoszUkrEnergo (RUE) gázkereskedő cég tulajdonosa. Ez év elejéig az EMFESZ a RUE-től vett gázt forgalmazta Magyarországon, azóta jogi vita kérdése, hogy kiét. Ukrajna felől már napok óta nem kap gázt, fogyasztóit az E.Ontól vásárolt szénhidrogénnel látja el.
A keddi látogatók a ciprusi Mabofi Holdingtól kapott felhatalmazás felmutatásával le kívánták váltani Góczi István ügyvezető igazgatót, de nem tehették meg, mert azzal szembesültek, hogy az EMFESZ már a RosGas tulajdonába került. Góczi István nem tartózkodott a cégnél.
A lap úgy tudja, hogy az EMFESZ-nél hamarosan új társtulajdonos jelenhet meg, mégpedig az orosz–bolgár Overgas, amely felerészt a Gazprom és felerészt Szaso Doncsev bolgár üzletember tulajdona. Áprilisban az Overgasnak állítólag már felajánlották az EMFESZ üzletrészét. A Vedomosztyi forrása szerint az Overgas igazgatótanácsa valószínűleg május végén vizsgálja meg az ügylet lehetőségét. „Engem bármilyen olyan cég érdekel, amely földgáz-kiskereskedelemmel foglalkozik Európában” – mondta a Vedomosztyinak Doncsev, hozzátéve azonban, hogy „ezt a kérdést (mármint az EMFESZ megvásárlását) egyelőre nem vizsgálták”.
Az orosz óriáshoz közel álló forrásból ugyanis úgy értesült a Vedomosztyi, hogy a Gazprom üzletrészt akart szerezni az EMFESZ-ben, de Firtas ellenállt.
Az orosz óriáshoz közel álló forrásból ugyanis úgy értesült a Vedomosztyi, hogy a Gazprom üzletrészt akart szerezni az EMFESZ-ben, de Firtas ellenállt.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.